Nagykároly

Szatmári kórházban a koronavírusos beteg

2020.03.29 - 12:38

Koronavírusos pácienst kezelnek a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban. A beteg, akit több napon keresztül a Nagykárolyi Városi Kórházban ápoltak, több egészségügyi alkalmazottal kapcsolatba került, nem tudni, kiket fertőzhetett meg.

Amint arról korábban is írtunk, egy koronavírus-gyanús páciens feküdt több napig a Nagykárolyi Városi Kórház belgyógyászati osztályán. A Halmiból érkezett beteg három napig feküdt az intézmény első emeletén található belgyógyászati osztályon, belázasodott és olyan tüneteket produkált, ami utalhat a koronavírus jelenlétére is. A 75 éves páciens szív- és tüdőproblémákkal érkezett a kórházba. A pácienstől vért vettek és elküldték Kolozsvárra, az eredmény megérkezéséig pedig a szabályoknak megfelelően elkülönítették, az őt ellátók csak speciális védőfelszerelésben mehettek a közelébe, az intézményt pedig fertőtlenítették. Kivételesen nem kellett sokat várni az eredményre, mely szombaton este már meg is érkezett: pozitív. Bár eredetileg Kolozsvárra szállították volna a halmi koronavírusos beteget, végül a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház fertőző betegségek osztályára szállították — tudtuk meg Kovács Jenőtől, Nagykároly polgármesterétől. Az elöljáró elmondta, jelenleg nagy a riadalom a Nagykárolyi Városi Kórházban, hisz még a gyanú előtt többen is kapcsolatba kerültek megfelelő védőfelszerelés nélkül a pácienssel, ezért nem tudni, hogy hány egészségügyi alkalmazottat fertőzhetett meg a beteg. Azok, akik ápolták, nem járnak be dolgozni, otthoni karanténban vannak.

A polgármester elmondta, sajnos, még mindig nagyon sokat kell várni a tesztelésre és a teszteredményekre, márpedig az lenne a legfontosabb, hogy a nagykárolyi egészségügyi intézmény teljes személyzetét minél előbb megvizsgálják. „Bár a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság nem fogadja el a gyorsteszteket, mert az érzékenységük nem százszázalékosan megbízható, megpróbálunk mégis beszerezni ezekből és letesztelni az alkalmazottakat addig, amíg be nem indul Szatmár megyében is a hivatalos koronavírus-tesztelő rendszer — remélhetőleg ezzel csökkenteni tudnánk az egészségügyi alkalmazottak és családjaik körében a pánikhangulatot” — magyarázta a polgármester. Természetesen, amint lehetőség lenne rá, a hivatalos koronavírus-tesztelésnek is alávetnék a kórházi személyzetet.

A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság egyébként járványügyi ankétot indított a Nagykárolyi Városi Kórházban, hogy a koronavírussal fertőzött páciens kapcsán minden lehetséges szálat felderítsenek és kiderüljön, kik fertőződhettek meg potenciálisan a vírussal.

A Szatmár Megyei Prefektúra vasárnap délig még nem erősítette meg egyébként, hogy a halmi beteg koronavírusos, csak úgy, mint egy komorzáni 74 éves férfi esetében sem, ellenben a község polgármestere a kollégáinknak, a PresaSM oldaltól igen. Florin Ionici polgármester elmondta, március 26-án, csütörtökön érkezett meg a komorzáni lakos koronavírus-tesztjének eredménye, amelyik pozitív lett. Az idős férfit a kolozsvári fertőző betegségek kórházába szállították, hozzátartozói szerint az állapota jó. A férfi azonban több helybélivel és avasfelsőfalui lakossal is kapcsolatba került ezt megelőzően, hiszen ő maga ment el a saját és felesége gyógyszereit kiváltani Avasfelsőfaluba.

Arra a kérdésre, hogyan fertőződhetett meg a 74 férfi a koronavírussal, a komorzáni polgármester elmondta, nehéz lekövetni. Az biztos, hogy a férfi szomszédai március 17–18. körül érkeztek haza Nagy-Britanniából, két nappal később pedig találkoztak a férfival. A szomszédok állítása szerint nem mentek közel egymáshoz, csak egy zacskó gyógyszert adtak át a kerítésen a férfinak.

Bumbuluț Krisztina