Hétfőn az Északi Színház kávézójában Szatmári magyar irodalom és művészet a rendszerváltás utáni években címmel Kereskényi Sándor irodalomtörténész tartott előadást.

Az előadás a SzatmART — Művészet Szatmárban, Szatmár a művészetben rendezvénysorozat része volt, a résztvevőket Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója köszöntötte. Kereskényi Sándor úgy véli, hogy az irodalom meghatározó a társadalom életében; ha létezik irodalom, az annak az eredménye, hogy jól mennek a dolgok. Kereskényi két anekdotával magyarázta, hogy sokan nem tudják meghatározni, mi a vers és ki a költő. A vers szabályok szerint készül, az a szerző, aki nem tartja be a szabályokat, nem tud minőségi végterméket produkálni. Ma már nagyon sok esetben az irodalmi alkotások befogadása ideológiai alapon történik. Különböző kultúrateremtési kísérletek zajlanak. Csapdái vannak annak, hogy az életrajzi adatokat elcsúsztatjuk. A sok újraértékelésben elvész az identitás. Kereskényi arról is beszélt, hogy több olyan személy neve mellé teremtenek kultuszt, akiknek a szelleme nincs jelen a köztudatban. A továbbiakban arra a kérdésre kereste a választ az előadó, hogy miért nem alakult ki eddig Szatmárnémetiben színvonalas irodalmi élet. 1985-ben, amikor Szatmárnémetiben bemutatták Kovács András Ferenc Tengerész Henrik intelmei című forráskötetét, úgy tűnt, hogy valami elindul. A rendszerváltás után ahelyett, hogy az itt élő költők és írók irodalmi műhelyt alakítottak volna, elhagyták a várost, s ez öngólt jelentett a szatmári irodalom számára, a szatmári magyar irodalom a sorsára maradt. Azokról, akik itt maradtak, lehetett tudni, hogy nem fognak irodalmi életet működtetni. Kereskényi fontosnak tartja, hogy Szatmárnémetiben működjön egy irodalmi műhely, ezért jött létre a Sugárút Irodalmi Műhely, ez a fórum ad közlési lehetőséget mindazok számára, akik minőségi irodalmat művelnek.

Elek György