Szatmárnémeti

Szatmári győztes a szavalóversenyen

2013.10.24 - 11:32

Geszti Tímea első díjas, Lukács Abigél dicséretben részesült a Kardos Albert szavalóversenyen.

 

A Debreceni Zsidó Hitközség, Debrecen Városa, a Múlt és Jövő Kiadója Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, valamint a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány tizenötödik alkalommal szervezte meg a Kardos Albert nemzetközi szavalóversenyt, amelyen több ország versmondói vettek részt. Szatmár megyéből négy fiatal vett részt a négy kategóriában megrendezett versenyen, ezek közül a Szatmárnémeti Művészeti Iskolában működő, Kovács Éva Poór Lili-díjas színművésznő által vezetett Szép Magyar Beszéd Stúdió növendékei voltak eredményesek. A versenyen már harmadik alkalommal részt vevő Geszti Tímea felnőtt kategóriában az elmúlt évben második, most első díjat kapott. Lukács Abigél gyermek- és ifjúsági kategóriában dicséretben részesült. Minden kategóriában az ajánlott versek közül lehetett választani két kötelező verset, és minden versenyző elmondott két szabadon választott verset is. A Kardos Albert nemzetközi szavalóverseny fővédnöke Szabó Magda volt, halála után ezt a tisztséget Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztérium parlamenti államtitkára vette át.

Kovács Éva elmondta, hogy a Művészeti Iskolának már hétszáz diákja van, ezek az iskolai programok, illetve munka után vesznek részt a képzéseken, ami arra vall, hogy fontosnak tartják, hogy gyarapítsák általános műveltségüket. A Szép Magyar Beszéd Stúdió növendékei közül azóta többen végeztek színifőiskolát, jelenleg is vannak színiegyetemi hallgatók.

 

Elek György