- Judit, Szatmár megye egyik legaktívabb kulturális egyesülete vagytok. Tényleg számos olyan programot szerveztek időről időre, amelyek határokon átívelnek. Mesélnél ezekről? Melyik volt az első ilyen projekt, emlékszel még rá? Nosztalgiázunk picit. 
 Tehát: 2013-ban indultunk. Az első rendezvényünk egy tojásírást bemutató gyorstalpaló volt. Abban az évben, s az az évi táboraikban akkor még külföldiek nem vettek részt, sem Magyarországról, sem a Kárpát-medence más részeiről, viszont segítség már akkor is érkezett a sárándiak személyében. Eleinte nem igazán tudtuk, mi az, hogy hagyományőrző kézművesség. Nem igazán tudtuk mit kellene lépni, mit kellene csinálni ahhoz, hogy igazából megálljuk a helyünk, így elkezdtünk érdeklődni, beszélgettünk székelyföldi kollégákkal — minden olyan hellyel felvettük a kapcsolatot, ahonnan biztos támpontot kaphatunk arról, hogy hogyan kell leszervezni egy-egy ilyen hagyományőrző tevékenység-bemutatót. A másik nagy segítségünk egyébként a sárándiak mellett, a mátészalkai hagyományőrzők voltak. Velük egy francia városban, Bayonneban találkoztunk, ahol a kapcsolatunk megpecsételődött, és amikor onnan hazaérkeztünk akkor meghívtuk őket az első kolbásztöltő rendezvényre, azóta pedig közösen vagyunk egymás állandó vendégei, ők a kolbásztöltőkön, mi a kovácstalálkozójukon, ahova épp készülünk – meséli Szejke Judit, hozzátéve: „Szeretünk ott lenni, ilyenkor tapasztalatot szerzünk és kapcsolatot  ápolunk, főleg a kovácsokkal, akiket a saját kovácstalálkozóinkra is elszoktunk hívni. 
- Mások is vannak?
Persze. Foglalkozásokkal és játékokkal Felvidékről is szoktak például érkezni. Vagy ott van például a parasztolimpia, ők Balmazújvárosból származnak, a velük való kapcsoltunk is igencsak szoros. Van a sajtkészítés és voltunk amúgy külföldön is tojásírást tanulni, Dobrenovban — ott például ők tanítottak bennünket tojást írni, mi tanítottuk őket sajtot készíteni. Ugyanakkor Magyarországon is voltunk többször, a dél–alföldiekkel volt kapcsoltunk, ők voltak nálunk és tanítottak fonni, mi pedig voltunk ott, s a bútorfestés rejtelmeibe avattuk be őket. Ezek ilyen csere-bere táborok voltak. De említhetném amúgy Szerbiát is, s hát van nekünk egy olyan programunk, ami a Hagyományok Napja nevet kapta, itt kolbásztöltéstől kezdve néptáncon át, népdal éneklésig, mindenféle program zajlik, s itt sem csak erdélyiek, hanem magyarországi résztvevőink is vannak. Sőt! A kosárfonó képzésünkre, a népi játékokat felölelő rendezvényeinkre is jöttek át Magyarországról, a nemezes foglalkozásainkra jöttek át Magyarországról, és például a kosárfonóra Erdély különböző csücskeiből is érkeznek, Aradról, Bányáról, Szászrégenből. Vannak a foglalkozásainkon részt vevők, akik aztán továbbmennek, s továbbadják az itt látottakat. Vagy... most volt kamabajnokság, amelyre Lengyelországból is érkeztek hozzánk. Sokat köszönhetünk a Csoóri Sándor Alapnak, a BGA-nak és a NEA-nak. A képzési lehetőségekért az erdélyi és magyarországi Hagyományok Házának, akiktől rengeteg szakirányítást kaptunk. Nélkülük nem sikerült volna. 

Igen, itt álljunk is megy egy szóra. Kama – vagyis erszénylabda bajnokságot szerveztettek nemrég. Erről mi is beszámoltunk.  

Erszénylabda bajnokság Mikolában
Nemzetközi kama, más néven erszénylabda bajnokságot szerveztek hétvégén Mikolában, ahol négy ország játékosai mérkőztek meg egymással. A bajnokságon részt vettek a felvidékiek, a miskolciak – Miskolc egyébként a kama, azaz az erszénylabda hazája, itt élesztették újra az elfeledett népi játékot – lengyel játékosok, és a szatmári Borókagyökér Egyesület erszényesei is, akik az RMDSZ MIK csapatával és a népi játszóház fiataljaival közösen mutatták meg mit tudnak
A kama  egy olyan labdajáték, amely az 1950-es években jöhetett létre, nagyon hasonló a kézilabdázáshoz, és mégsem az. A régi időkben hol volt kapu, hol csak két vonal, hol el kellett dugni a labdát, hol csak dobni. Egyedinek tűnik a kama legérdekesebb jellemzője: az ellenfél dobását elkapva a védekező csapat eldughatja a labdát és úgy támadhatja a másik oldali kaput (vagy alapvonalat). Tehát: összebújnak, az egyik játékos a meze alá rejti a játékszert, – „a gelebébe” - de a társai is úgy tesznek, mintha náluk lenne a labda, így a másik fél nem tudja, ki ellen kell védekeznie. A védekezés módja: érintéssel megállítani akit csak lehet.

Mit emelnél ki ezzel a rendezvénnyel kapcsolatban? 
Mikolában, a helyi sportteremben több tucat erszénylabdázó fiatal volt jelen, a célunk az volt, hogy összehozzuk a fiatalságot, megismerjék egymást a különböző országból érkezők és, hogy barátságok alakuljanak ki. Nagyon jó kis rendezvény volt ez, igazi csapatépítő. 

Jelek és jelképek néven is szerveztek majd foglalkozást, Vetró Mihály vezénylésével. Nemezelés? Mi a csoda?      Nos Vetró Mihály 1985 óta foglalkozik elhivatottan népi kézműves mesterségekkel, különösen nemezkészítéssel. 2001-ben, majd 2005-ben Szibériában, a manysi és hanti mesterektől a kéregedény – és játékkészítés fogásait sajátította el. 2007 és 2019 között Anatóliában, 2009-ben Kirgizisztánban, 2015-ben Üzbegisztánban, 2016-ban Iránban, a türkmének között, 2017-ben Kazahsztánban tanulmányozta a nemezkészítést. Vetró Mihály nemezelt tárgyakat: szőnyegeket, takarókat, viseleti darabokat és játékokat készít. 

Az értelmező kéziszótár szerint a nemez gyapjúból vagy nyúlszőrből tömörített vastag, posztószerű anyag. Forró vizes gyúrás hatására a szőrön elhelyezkedő pikkelyek összeakadnak, így ebből az összetömörödött szőrből alakul ki egy erős anyag. Nálunk leginkább a juhgyapjúból készített nemez terjedt el, de a világ más pontjain különböző állatok gyapját használják, van, ahol például lámagyapjú áll rendelkezésre a nemezeléshez. Az ősmagyarok is kedvelték ezt az anyagot jurtáik, ruháik elkészítéséhez.
A tűnemezelés egy száraz nemezelési technika, amivel térbeli formákat is kialakíthatunk. Így egyszerűen és gyorsan készíthetünk különleges, aranyos figurákat vagy más ajándéktárgyakat. A szükséges alapanyagok a színes gyapjú, a nemezelőtű és egy nemezelő alátét, ami lehet vastagabb szivacs, hungarocelldarab vagy rizzsel töltött jutazsák is. 
Szejke Judit elmondása alapján pedig: ez egy nagyon hasznos technika, amit mindenképpen érdemes ellesni, az egyesület pedig igyekszik a legjobb szakemberekkel karöltve továbbadni a nemezkészítés ősi tudását.

-Hogyan készültök amúgy egy ilyen rendezvényre?                                                                                                            Hát a legfontosabb a kapcsolattartás. Már az első perctől, ahogy megszületik az ötlet, telefonálgatunk, hívjuk az ide érkező hagyományőrzőket, fontos, hogy találjunk egy olyan időpontot, ami mindenki számára megfelelő – talán ez a legnehezebb része is egy-egy foglalkozás szervezésében. 

 -Szerintem ez jóval nehezebb, mintha innen a szomszédból, vagy mondjuk úgy házon belülről hívnátok valakit. Miért érzed célodnak, mert úgy gondolom, s többször hangsúlyoztad is az évek során, hogy bizony a Borókagyökér Egyesület célja, hogy egy tető alá hozza a különböző vidékeken élő hagyományőrző emberkéket: ismerkedjetek, barátkozzatok.                                                                                                                                                                           Az a helyzet, hogy minden embernek külön felfogása, látásmódja van. Minden egyesület külön tanítási módszerekkel dolgozik, mintakincse, hagyománya van – s azzal, hogy ezeket megosztjuk egymással, csak gyarapítjuk  a tudásunkat, belekóstolunk a hagyományőrzés színes ízvilágába. Nemcsak tanulunk egy-egy ilyen rendezvényen, de ösztönözzük is egymást, példát mutatunk egymásnak, sőt sokszor egy húzóerő is lehet, mert amikor fáradt vagy, esetleg lankad egy picit az érdeklődés, akkor tudj visszarázódni, legyen valami, ami visszahoz, ami erőt ad. A sárándiak például nekem ilyen szempontból mindig nagyon motiválóak tudnak lenni. 

- Kiegészítitek egymást. Jól tudom egyébként, hogy most hétvégén szőttetek?                                                        Bizony, a 120 órás szövés volt megtartva. Nem ez az első ilyen rendezvényünk, a Borókagyökér Egyesület facebook oldalán sok-sok információt lehet erről találni. 

 A szövés textilanyag készítése úgy, hogy a fonalakat egymással derékszögben keresztezik egymást, és a tartás érdekében összefűzik. A széleket eldolgozzák. A kézi szövés kellékei: szövőkeret, -ráma, alapanyag (fonal), keresztfonalat továbbító szerszám (vetélő vagy csónak). A szövéshez kétféle fonalat használnak: láncfonalat és vetülékfonalat. Menete a következő: A láncfonalat a keretre függőleges irányban folyamatosan a vetülékfonal keresztmetszetének megfelelő távolságban szorosan felvezetik, kifeszítik. Így keletkezik egy olyan álló fonalsor, amelybe a vetülékfonalat alulról és felülről váltakozva be lehet fűzni. Ez a keresztirányú befűzés ismétlődik úgy, hogy az előző sor alulról történő átfűzése felett felül, illetve az előző sor felülről történő átfűzése felett alul legyen az átfűzés, s végül kialakul a szövet. 

- Visszatérve még picit a célokhoz. Amikor az ilyen ősi mesterségeket elhozzátok Szatmárra, mi az, ami a legjobban motivál, ami hajt abban benneteket, hogy ezt érdemes?                                                                                                    Hát elsősorban, hogy megismerjük a különböző mesterségeket. Kitérve mondjuk a nemezelésre, a nemez például egy olyan anyag, ami télen fűt, nyáron hűt – szóval nagyon praktikus. Szép, természetes anyagból készül, nagyon jól feldolgozható, s nem utolsó sorban a termelőknek is jó. 

A beszélgetés lassan végéhez érkezve, még egy kérdés: melyek a jövőbeni határon átívelő projektek? Van elképzelés?                                                                                                                                                                               Hát a nemzetközi erszénylabda bajnokságot mindenképp folytatjuk, mindent amit eddig szerveztünk, s említettem, visszük tovább. Szeretnénk persze új  mesterségeket is elsajátítani, új mesterségeket megmutatni a hozzánk látogatóknak. 

Határtalanul rovatunk a Culture Plus Egyesülettel partnerségben a Nemzeti Együttműködési Alap-NEA támogatásával valósult meg.