Vidék

Szatmárhegyen mutatták be Papp Gábor bűnügyi regényét

2019.05.14 - 08:00

Vasárnap, a szatmárhegyi református templomban megtartott istentiszteletet követően az egyházközség gyülekezeti termében mutatták be a szatmárhegyi származású Papp Gábor Orinoco művelet című bűnügyi regényét. A kötetet Csíki János irodalomkritikus méltatta.

 

Kovács József református lelkipásztor, a rendezvény házigazdája jelentős eseménynek tartotta, hogy a szatmárhegyi származású Papp Gábor harmadik könyvét mutatta be szülőfalujában. A korábban bemutatott köteteiben, a Haláltánc és az Emlékek királynője címűben szatmárhegyi emlékeit írta le rövidebb-hosszabb novellákban. A most bemutatott Orinoco művelet folytatása a korábban megjelent Veszélyes küldetés című kötetnek.

Papp Gábor elmondta, azt hitte, hogy a lelkipásztor nem olvas bűnügyi regényt, Kovács József ezt megcáfolta, elmondta, hogy ő maga is olvas, sőt, lát is nem jó dolgokat. Ne higgyük azt, hogy a drog és a káros szerek függőségben tartása távol van tőlünk, akik nyitott szemmel járnak, tapasztalják, hogy a mi fiataljainkat is utolérte. Van egy idealisztikus kép, hogy erdélyi magyarság, erdélyi magyar fiatalok, az nem jelenti azt, hogy nem kóstolnak bele, nem kerülnek kapcsolatba akár a fogyasztással, akár a beszerzéssel és terjesztéssel. A lelkipásztor amiatt is örvend annak, hogy Szatmárhegyen történik ennek a könyvnek a bemutatása, mert ez egy megfelelő körülmény, teljes figyelmet lap a kötet ismertetése. Szatmárhegy az elmúlt évszázadokban pártfogója volt az irodalomnak, nagy öröm, hogy ma is vannak, akik gazdagítják Szatmárhegy kulturális örökségét és a jövő felé mutatnak.

Elek György publicista arról beszélt, hogy mennyire fontos a helyi értékek megismerése és azok gazdagítása. Világszerte kultúrharc folyik, egyesek szerint értékválság, mások szerint értékátalakulás megy végbe. A helyi értékek azok, amelyek a legközelebb állnak egy település lakosaihoz, egy közösséghez, ezeket kell gazdagítani, és megismertetni másokkal is. Papp Gábor ezt teszi Szatmárhegyen, ezért sokan tisztelik és megbecsülik munkáját. Egy olyan irodalmi stílust képvisel, ami egyszerre szórakoztató és tanulságos, hozzájárul az olvasás megszerettetéséhez.

A kötetet Csíki János nagyváradi irodalomkritikus méltatta. Bemutatta a regény szerkezeti felépítését, a cselekmény sokszínűségét, a történet valóságra épülő eseményeit, amelyek izgalmassá teszik az olvasmányt.

A szerző egykori szatmárhegyi tanára, Brendli István méltatta Papp Gábor helytörténeti tevékenységét, azt a munkát, amit annak érdekében tesz, hogy megmaradjanak azok az emlékek, amelyek hozzájárulnak a település múltjának a megismeréséhez.

Végül Papp Gábor szólt a jelenlévőkhöz. Kifejtette, hogy már nem él Szatmárhegyen, de szatmárhegyinek vallja magát, ez ösztönzi arra, hogy írásba foglalja mindazt, ami számára fontos ahhoz, hogy megmaradjon a jövő nemzedékek számára. Helytörténeti munkái mellett amiatt ír bűnügyi regényeket, hogy olvasói megismerjék azokat a veszélyeket, amelyeket jobb megelőzni, mint tudatlanul belekeveredni. A szerző végül dedikálta a könyveit, majd kötetlen beszélgetésen vett részt a szatmárhegyiekkel.