Szatmárhegyen emléktáblát avattak a papi előljárók emlékére a Gyülekezeti Szövetség találkozóján — KÉPGALÉRIA
2026.10.13 - 14:10
„Új élethelyzet, de a régi hit megtartása és az abban való erősödés — ez volt felmenőink célja és sorsa, a befogadóké és a befogadottaké egyaránt.”
A reformáció hónapjában, október 11-én a délutáni istentisztelet keretén belül találkoztak Szatmárhegyen a Gyülekezeti Szövetség tagjai immár 16. alkalommal.
Erdőd, Dobra, Magyargéres, Kismajtény és Szatmárhegy református közösségeinek múltja összefonódott a XVIII.. század végéig tartó rekatolizáció és a Károlyi grófi család sváb betelepítési politikája miatt. Ezek a szövetségbe tömörült gyülekezetek kínáltak otthont az üldözöttek számára.
Új élethelyzet, de a régi hit megtartása és az abban való erősödés — ez volt felmenőink célja és sorsa, a befogadóké és a befogadottaké egyaránt.
Erdőd lelkipásztora, Kaszaniczki Csongor igehirdetésének alapigéje ezt a gondolatot erősítette: A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg (Zsid 13,2).
A mintegy 400 léleknyi gyülekezet a pár nappal korábban elkezdett és intenzív munkával megújított orgona megszólaltatásával kezdhette meg az istentiszteletet és énekelhette lelki énekekeinket.
Kovács József házigazda lelkipásztor köszöntötte a megjelent vendégeket és szatmárhegyieket. Dr.Zsigmond Attila, a Bihar megyei Fugyi lelkipásztora, egyben egyháztörténésze az ellenreformáció idejéről tartott előadást szilágysági kitekintéssel.
A szatmárhegyi ifjak műsoros bizonyságtétele következett. Szavalt: Antal Cyntia, László Tekla, Szilágyi Barbara. Az ifjúsági énekek után hozsánnát énekelt Gáspár Evelin, kísérte őt Félegyházi Árpád.
A szatmárhegyi lelkészek szolgálata több mint 200 esztendőt ölel át
Az istentisztelet második felében emléktábla avatásra került sor, amelynek célja: megemlékezni a papi elöljárókról. Szatmárhegyen is olyan lelkészek szolgáltak, akik nem csak igehirdetői munkát végeztek, hanem nemzetmegtartói, népművelői és oktatásszervezési munkát is, és még számos területen fáradoztak a közért. Emlékezetük több, mint 200 esztendőt ölel fel. A 12 nevet artalmazó névsor és a sorsok alakulásának ismertetése következett tehát.
Az emléktábla felajánlójának, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében Fábry Szabolcs konzul köszöntő gondolatait hallgathattuk meg.
A lelkészleszármazottak közül tiszteletét tette Makay Lehel György nyugalmazott lelkipásztor, Makay Elek lelkész unokája és dr.Makay-Magoss Csaba, Magoss Árpád tiszteletes úr fia, akik üdvözölték az ünneplőket.
Az emléktábla alá koszorúval sorakozott fel a Gyülekezeti Szövetség, a lelkészleszármazottak és a főkonzulátus képviselete.
Lelkipásztoraink igével köszöntötték a gyülekezetet: Kása Szabina Brigitta (Kismajtény), Nagy Attila (Magyargéres) és Máthé Loránd Árpád (Dobra).
A szövetség ajándékának átadása következett: Szatmárhegy is megkapta egyházkerületünk fafaragásos címerét.
A gyülekezetek összefogásának másik jele a perselyes adomány, amely a templomjavítási alapba került. A jótékonyságot illetően hálásan köszönjük Isten mindannyiunkban történő munkálkodását.
Vendégeink virággal és Szatmárheggyel kapcsolatos könyvvel történő megajándékozása után nemzeti imánk zárta a templomi részt.
A kultúrotthonban az estebédet megelőzték iskolánk alsótagozatos diákjainak Istent dicsérő énekei és a szavalatok a tanítónénik irányításával. Köszönet kedves mindannyiuknak. Népdalokat énekelt Gáspár Evelin és Szűcs Barbara, Asztalos Anett, Asztalos Laura, László Tekla és Antal Cyntia ötöse.
Ének után szolgálattevő presbitereink és családjuk, illetve a nőszövetség tagjai felszolgálták a gazdag vacsorát.
Kedves olvasó! Az Isten iránti hála sorai zárják ezt a beszámolót. A heteken át tartó egyeztetések, főszervezők és csapataik intézkedései, a láthatatlan kezek és imák „munkái” meghozták gyümölcsüket. Megható az összefogás, az önkéntesség, az áldozatvállalás, az idő ideszánása ebben a rohanó és más lehetőségeket kínáló időkben. Elismerésre méltó, hogy az anyagi fedezetet a szervező presbiterek, nőszövetség és számos egyháztagunk biztosította.
Váljon hát Istentől megáldott emlékké ez a találkozó!
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat