A református egyházközség templomkertjében felavatták azt az I. és II. Világháborús Emlékművet, amelynek elődjét, az 1983-ban állított obeliszket — „háborús bűnösöknek” minősítve az elesetteket — 1985-ben leromboltatta a kommunista diktatúra.

Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke János evangéliumából felolvasott példabeszédét követően — „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen” — azt hangsúlyozta: Isten megmutatja nekünk a módozatokat, a lépéseket is, amelyekkel jobbá tehetjük sorsunkat, életünket. Ehhez viszont az szükséges, hogy feltárulkozzunk előtte, magunk sorsát egyenként mutassuk meg Neki. „Reménytelen helyzetben van Európa. Hit és imádságos szív — ez a megtartó erő, még akkor is, ha ma inkább hátat fordítanak Istennek és fölöslegesnek tartják az imát. Az igazi ünneplés ott kezdődik, amikor őszintén bele merünk, bele tudunk nézni a tükörbe — önmagunk és a világ tükrébe. A krisztusi szeretetről szóló gondolat manapság már közhelynek számít, pedig ez az egyetlen út, amelyre lépve talpra lehet állni, megoldást tud találni a nemzet és az egyén is” — fogalmazott, hozzátéve: e szeretet „térerejében” kell megmaradni, mert akkor nem csak az élet apró örömeivel találkozunk, hanem Isten öröme is megtölti életünket — és abból születnek a csodák.

Az igehirdetést követően Papellás István szatmárnémeti római katolikus plébános köszöntötte az egybegyűlteket, beszédében rámutatva: Isten békességre teremtette a világot és nem harcra. De akinek nincs lelki békéje, az a másikat sem hagyja békén. A világ békéje törékeny — olyannyira, hogy fegyverropogással harcolnak érte. „A világháborúkban elesett szatmárhegyiek nem akarták a halált. Békére vágytak. Élni akartak, terveik voltak, amelyeket keresztülhúzott a háború” — mondta.

A Zilahi Kató Klára magyartanárnő és Félegyházi Árpád által felkészített gyermekek énekes-verses előadását követően Thoroczkay Sándor történész foglalta röviden össze az I és II. világháború történéseit és ezen belül utalást tett azokra a honvédekre, akik Szatmárhegyről vonultak be és harcoltak a világégésekben: „A hősi halottakat és a túlélő hősöket háborús bűnösként tartották számon. Tilos volt emlékezni rájuk, tilos volt méltatni érdemeiket. Nem volt szabad emlékezni múltunkra, nagyjainkra és történelmünkre sem. A tilalmak ellenére az utódok, így a szatmárhegyi egyházközség is, mégis számon tartották azt, amit nagyapáik és apáik tettek, kegyeletei helyet és jelképes sírt állítva hősi emléküknek. Példamutató, bátor tettüknek meglett a szomorú következménye: a község református gyülekezetét és lelkészét büntetőeljárásnak, zaklatásoknak vetette alá az államhatalom, szétrombolva a már három éve megépített emlékművet. A megtorló intézkedések azonban nem tudták sem eltörölni, sem elhalványítani a két háború hőseinek emlékét. Harminc év után, ma ismét emlékmű hirdeti dicsőségüket, lehetőséget teremtve arra, hogy emlékezzünk rájuk, hogy leróhassuk kegyeletünket irántuk és példát vehessünk vitéz tetteikből.” Ezt követően Kovács Ferenc nyugalmazott szatmárhegyi lelkipásztor idézte fel az előző emlékmű felállításának, majd lerombolásának pillanatait, felidézve annak a 82 szatmárhegyi honvédnek is az emlékét, aki már nem térhetett élve haza.