Vidék

Szatmárgörbedi bibliahét

2012.09.05 - 09:06

Augusztus utolsó hetében került sor az immár sokadik alkalommal megszervezett vakációs bibliahétre Szatmárgörbeden.

Augusztus utolsó hetében került sor az immár sokadik alkalommal megszervezett vakációs bibliahétre Szatmárgörbeden. Minden évben összegyűlnek a gyülekezethez és máshová tartozó református gyermekek, hogy eltölthessenek együtt egy hetet imádsággal, énekléssel, játékkal és szórakozással. Az idei bibliahét témája: „Ezt látnod kell!” A mindennapi foglalkozások alkalmával a gyermekek megláthattak valamit abból, hogy Isten mit tesz értük, és azt is igyekeztek megértetni velük a szervezők, hogy Isten hívására válaszolni kell. A gyermekek három csoportban ismerkedhettek a heti témával, az egyes napi történetekkel, minden napra jutó énekekkel. A vakációs bibliahetet a családi délután felszabadult programja zárta, amikor is a templomban a gyermekek bemutathatták szüleiknek, hogy mivel is foglalkoztak egy héten keresztül. Köszönet illeti azon ifiseket, a szülőket, nagyszülőket, s mindenkit, aki gondoskodó szeretettel küldött minden napra bőséges enni- és innivalót a gyermekeknek,kszönet illeti a gyülekezetet, hogy otthont, helyet és alkalmat adott ennek a 2012-es gyermekbibliahétnek. Végül pedig, de nem utolsósorban, sőt mindenekelőtt megköszönjük az Úr Istennek, hogy megteremtette e gyermekbibliahét kellő feltételeit, és megáldotta azt sok örömmel, hittel — tájékozott Kürti Tamás szatmárgörbedi lelkipásztor.