Szatmárnémeti

Szatmár megyét ismerteti a kiadvány

2014.10.09 - 08:04

Átfogó, Szatmár megye turisztikai és kulturális értékeit részletesen taglaló kötetet mutattak be tegnap, mely akár a térség iránt érdeklődő befektetők számára is hasznos lehet.

 

Ünnepélyes keretek között mutattak be tegnap egy Szatmár megyét részletesen ismertető kiadványt, melynek segítségével a tervek szerint széles körben népszerűsítik majd megyénket a kirándulni vágyók, illetve a befektetni szándékozók körében egyaránt. A méreteiben egy telefonkönyvhöz hasonló kötetet Adrian Ştef, a megyei önkormányzat elnöke, Mircea Govor alelnök, valamint Felician Pop, a megyei hagyományőrző központ vezetője ismertették a szatmárnémeti Vécsey-házban működő turisztikai információs irodában. Utóbbi kifejtette, hasonló ismertető erről a térségről a múlt század elején, 1908–1909-ben készült utoljára, így időszerű volt ismét csokorba szedni az érdekesebb látnivalókat. A nyomtatást — reklám fejében — megyénkbeli vállalatok is támogatták, a tartalom összeállításán pedig egy éven át dolgoztak a megyei önkormányzat munkatársai, valamint a megyéhez tartozó kulturális intézmények — mint például a megyei múzeum vagy a hagyományőrző központ — dolgozói. A kiadvány kétnyelvű — román és angol —, melyet a tervek szerint a külügyminisztérium és az országos turisztikai hivatal keretében dolgozók, illetve a velük együttműködő vállalatok terjesztenek majd. A megye településeinek polgármesteri hivatalaiba is juttatnak a kötetből, de lesz például a reptéren is belőle, továbbá számos olyan helyen, melyet a potenciális turisták látogatnak. Mint megtudtuk, egy kiadvány 30 lejbe került áfa nélkül, és egyelőre 1000 példányt nyomtattak belőle, a megjelent írások és fotók pedig a megyei önkormányzat tulajdonában vannak, így nincs akadálya annak, hogy újabb szériát rendeljenek a nyomdától, ha lesz kereslet a kötetre. Adrian Ştef, a megyei tanács elnöke kifejtette: ez egy nagyon fontos megvalósítás, egy mérföldkő a térség idegenforgalmának fejlesztéséért végzett munkájuk eredményeinek sorában. Mint elmondta, arra törekedtek, hogy az összes turistacsalogató látnivaló és rendezvény belekerüljön a kiadványba a városok, falvak templomaitól és műemlék épületeitől a természetvédelmi területeken és a borvidékeken át a különféle fesztiválokig. Hozzátette: azt reméli, hogy az Országos Helyi Fejlesztési Program támogatásával hamarosan folytatni tudják a megyében megkezdett idegenforgalmi célú beruházásokat. Mircea Govor lényegesen bizakodóbban nyilatkozott, mint kifejtette: a Luna-forrásnál épülő sípályákat, illetve az azt övező üdülőtelepet tekintik a legfontosabb turisztikai beruházásnak, így arra törekszenek, hogy ennek kiépítésére szerezzenek kormánytámogatást. Az alelnök bejelentette: a maga részéről biztos abban, hogy egy éven belül sikerül befejezniük a Luna-forrásnál megkezdett beruházást, így a következő télen birtokba vehetik majd a sízők a pályákat.