Szatmárnémeti

Szatmár jól áll, az ország nem

2017.03.24 - 10:02

Bár az antibiotikumok kifejlesztésével a tbc elleni harc megnyertnek tűnt, a „szegények betegsége” még mindig a Föld legtöbb halálos áldozatot követelő fertőző megbetegedése.

Március 24-e a tuberkulózis elleni küzdelem világnapja — 1882-ben ezen a napon jelentette be Heinrich Hermann Robert Koch német bakteriológus és orvos a tuberkulózis (gümőkór, tbc) kórokozójának, a róla elnevezett Koch-bacilusnak a felfedezését, bár maga a betegség szinte egyidős az emberiséggel. Sokáig a

„szegények betegségének” is nevezték, hiszen a gyengén vagy alultáplált szervezetet a kór könnyebben legyőzte — a tbc Európában az ipari forradalom idején vált nagyon gyakorivá, a túlzsúfolt városokban a halálesetek több mint 30 százalékát okozta a cseppfertőzéssel rendkívül könnyen s gyorsan terjedő betegség. Az antibiotikumok kifejlesztésével, az 1940-es évektől a tbc elleni harc megnyertnek tűnt, de az 1980-as évek óta a megbetegedések száma ismét növekvő tendenciát mutat, és a világon évente közel 9 millió ember fertőződik meg és 1,7–1,8 millió ember hal meg ebben a rég legyőzöttnek hitt betegségben.

Románia európai uniós viszonylatban még mindig az élmezőnyben van a tuberkulózis előfordulása terén és még mindig az ötödik helyen áll — az újonnan felfedezett és a visszaesett betegek száma évente átlagosan 16 000, a diagnosztizált tbc-sek zöme pedig a fiatal és aktív korosztályból kerül ki. Ennek ellenére — szerencsére — Szatmár megyében jelentősen csökkent a megbetegedések száma, sikerült az országos átlag alá „csúszni”: 2016-ban 243 új beteget és 25 visszaesőt jegyeztek, ami komoly eredménynek tekinthető, hiszen hosszú-hosszú éveken át vezettük az országos listát.

 

Szabó Kinga Mária