Vidék

Szárazberki kukoricásban bujkáltak a grúzok

2018.10.06 - 09:03

A petei határrendészek járőröző egysége speciális felszerelésének köszönhetően vette észre október 3-án 21 óra 30 perc körül, hogy Szárazberek határában (amely egyben a román-magyar zöldhatár övezete is), a kukoricásban három személy van megbújva.

Az illetők előállítása a hőkamerák és mozgásérzékelők ellenére sem volt egyszerű feladat a több méter magas kukoricakórók között, olyannyira nem, hogy előbb csak két férfit sikerült megtalálni, harmadik társukat pedig jóval később. Mivel a 30 és 44 év közötti férfiak egyike sem beszélt románul vagy magyarul, a határrendészet székhelyére szállították őket, ahol kiderült, hogy a valamennyien grúz állampolgárok, s mindhármuk birtokában volt egy-egy lettországi hajtási igazolvány, kettejüknél pedig szintén lettországi elektronikus útlevél is. Gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy az okmányok jó minőségű hamisítványok, így a férfiak ellen nem csak illegális határátlépési kísérlet, hanem hamis személyazonosság használata és hamis okmányok birtoklása vádjával is eljárást indítottak.