Kegyes volt az időjárás a Rally Sprint autós ügyességi és gyorsasági nemzetközi bajnokság mezőnyével, amely egy év kihagyás után, összesen hatodik alkalommal sorakozott fel Nagykárolyban a rajtvonalhoz.
Nem volt kánikula, de legalább az előrejelzett eső mindaddig nem zavarta meg a futamot, míg az utolsó pilóta le nem zárta a körét. Így valamennyien hideg, de legalább száraz aszfalton teljesítették a köröket, amelyet idén is Seletye Dávid „rajzolt meg”. A Román Autóklub (ACR) szatmárnémeti fiókjának az igazgatója, a Szatmárnémeti Auto-Karting Rider’SK elnöke azt mondta: „Nem baj, hogy nem süt a nap, csak ne essen az eső.” Kérése meghallgatásra talált, így a Szatmár, Máramaros, Kolozs, Szilágy és Hunyad megyéből érkezett 68 pilóta remek versenyt mutathatott be a közel 1000 károlyinak, akik eljöttek a Kossuth-kert körül kialakított pályához.
A 4. forduló dobogósai
Ifik
1. Pintye Balázs (Szatmárnémeti, 17 éves, Honda)
2. Natalia Ramona Iocsak (14 éves, Sárközújlak, Honda Civic)
3. Balog Dominik (12 éves, Szatmárnémeti, Honda Civic)
Kezdők, 1-es osztály
1. Bogdan Mezei (Nagyvárad, Nissan Micra)
2. Ábrahám János (Nagyvárad, Nissan Micra)
3. Vas Zoltán (Nagykároly, Opel Tigra)
Kezdők, 2-es osztály
1. Alexandru Samoilă (Nagybánya, Opel Corsa)
2. Mihai Filip (Nagybánya, Ford Puma)
3. Marius Sopoian (Szinérváralja, Toyota Celica)
Haladók, 1-es osztály
1. Mihai Vezendan (Szatmárnémeti, Honda CRX)
2. Dobrai Zsigmond (Nagyvárad, Ford Fiesta)
3. Kui Ferenc (Szatmárnémeti, Honda CRX)
Haladók, 2-es osztály
1. Andrei Uram (Nagyvárad, Mazda)
2. Nagy Attila (Nagybánya, Opel Astra)
3. Majercsák Cristian (Felsőbánya, Opel Astra)
Haladók, 3-as osztály
1. Florin Ștecka (Szatmárnémeti, BMW)
2. Gindele Emerich (Nagykároly, BMW)
3. Cristian Heredea (Nagyvárad, BMW)
Haladók, 4-es osztály
1. Szabó Róbert (Zilah, Subaru Impreza)
2. Marius Andor (Nagybánya, WV Golf)
3. Eugen Mihat (Nagyvárad, Subaru Impreza)
Nyílt verseny
1. Florin Ștecka
2. Gindele Emerich
3. Szabó Róbert