Szatmárnémeti

Száncsengés és böllérverseny Napkoron

2014.01.19 - 16:31

Tizenharmadik alkalommal került megszervezésre Napkoron a böllérverseny, melyre Kaplonyból, Szatmárhegyről és Erdődről is érkeztek versenyzők. A szervezők nemcsak a jó ételekről, italokról gondoskodtak, hanem ismert előadók is szórakoztatták a részvevőket.

 

Január 18-án, Napkoron (Magyarország) immár tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a nemzetközi böllérverseny, melyen nemcsak a magyarországi önkormányzatok, illetve baráti társaságok szálltak versenybe a legjobbnak járó elismerésért, hanem a megyénkbeli Kaplony és Szatmárhegy önkormányzatok egy-egy, Erdőd városa két, míg a Dél-Nyugat Szatmári Helyi Akciócsoport és a Szatmár Környéki Helyi Akciócsoport közös csapata is részt vett a megmérettetésen, amely a „Száncsengés és böllérverseny” elnevezést viselte. A csapatok hajnalban neki is láttak a munkának: a disznók levágását követően mindenki a saját módszerével perzselte meg az állatokat. Igencsak látványos volt, ahogy a szatmárhegyiek szalmát használva perzselték az általuk levágott disznót. Minden csapat igyekezett a legjobb ételt elkészíteni, a legjobb italt felszolgálni. Idén a szervezők a mangalica fajta népszerűsítésére helyezték a hangsúlyt, majd elmondták, hogy a böllérversenyt elsősorban hagyományápolási szándékkal szervezik, ugyanakkor ez a rendezvény a magyar termékeknek és a kisfeldolgozóknak nyújt kiváló lehetőséget a bemutatkozásra. Emellett mindazok, akik még nem voltak hagyományos, falusi disznóvágáson, most megkóstolhatták az ott készülő ételeket. A Szatmárnémetitől mintegy száz kilométerre fekvő Napkorra sok Szatmár megyei lakos is ellátogatott. A szervezők, a versenyző csapatok, de a látogatók is bíznak abban, hogy a napkori böllérversenyt jövőre is megszervezik.

Díjak és díjazottak

A verseny során szakmai zsűri értékelte a legjobb ételeket és italokat, hangsúlyt fektetve az étel tálalására is. Az idei versenyről is több díjjal tértek haza a megyénkbeli csapatok, így sikerült ismét népszerűsíteni a hagyományos ételeket s italokat. A Dél-Nyugat Szatmári Helyi Akciócsoport és a Szatmár Környéki Helyi Akciócsoport közös csapata elnyerte a Magyarországi Agrárkamara különdíját az egész napos tevékenységéért, ugyanakkor a legjobb bográcsos díjat is megszerezték. Kaplony csapata kapta a legjobb böllérnek járó díjat, míg a legjobb hurka kategóriában harmadik helyezést értek el. Szatmárhegy csapata a legjobb kolbász kategóriában a harmadik helyen végzett, míg Erdőd csapata a legnépszerűbb csapat-díjjal térhetett haza, valamint a legjobb forralt bor és legjobb toroskáposzta díját is megkapták.