Magazin

Számszerűsítették kutatók a tobzoskatermékek nigériai illegális kereskedelmét

2021.11.06 - 14:33

Fajmegőrzési szakemberek szerint Nigéria 2010 óta az illegális vadkereskedelemmel, egyebek között a tobzoskák Ázsiába szállításával foglalkozó bűnbandák központjává vált a korrupció, a nagy kikötőkhöz való hozzáférés és a bizonytalan határok miatt. A veszélyeztetett tobzoskák a világ leggyakrabban csempészett emlősei közé tartoznak, mivel húsuk ínyencség több délkelet-ázsiai országban és pikkelyeiket a hagyományos kínai orvoslásban is használják. A Cambridge-i Egyetem kutatói vezetésével vadvédelmi szakemberek egy csoportja a Biological Conservation című folyóiratban közzétett tanulmányában a hatóságok által 2010 és 2021 szeptembere között lefoglalt szállítmányok adatait vizsgálva megállapította, hogy a 190 407 kilogramm tobzoskapikkely legkevesebb 799 343 leölt állattól származik, de lehetségesnek tartják, hogy akár egymillióból.
Ezek a számok nagyjából egybeesnek a tobzoskákkal és testrészeikkel 2000 óta folytatott illegális kereskedelemről a  közelmúltban közzétett becslésekkel, ami azt jelzi, hogy az eddig véltnél jóval szélesebb körű az illegális kereskedelem.
A tanulmányban elemzett 77 lefoglalt szállítmányból 26-ban találtak több ezer kilogramm elefántcsontot is, ami azt jelzi, hogy az elefántcsont-csempészet terén régóta létező kapcsolatokat használják ki a tobzoskákkal kereskedő szervezett bűnbandák. „Kutatásunk adatai azt jelzik, hogy súlyosan alábecsülték a tobzoskakereskedelem méretét Nigériában és egész Afrika területén" — mondta Charles Emogor, a Cambridge-i Egyetem zoológiai karának vezető kutatója. A tobzoska mind a nyolc faja — négy afrikai és négy ázsiai — szerepel a veszélyeztetett fajok vörös listáján, közülük hármat a súlyosan veszélyeztetettek közzé soroltak a szakemberek. A tanulmány készítőinek becslése szerint a nigériai illegális kereskedelemből lefoglalt tobzoskapikkelyek mintegy 90 százaléka a fehérhasú tobzoskától származik.

MTI, Fotó: player.hu

 

Ajánljuk még a témában:

Magazin

A növények kétötödét kihalás fenyegeti

A világon élő növények kétötödét kihalás fenyegeti. Ennek egyik fő oka a fajok élőhelyének szűkülése - figyelmeztettek egy nemzetközi kutatásban résztvevő tudósok.
Külföld

Az őshonos emlősök egynegyedét fenyegeti a kihalás veszélye Nagy-Britanniában

Az őshonos emlősök egynegyedét fenyegeti a kihalás veszélye Nagy-Britanniában.