Szatmár megye

Szamos-Sugárút Napok – hetedik alkalommal

2025.09.08 - 15:11
A két helyszínen — Lázáriban és Erdődön — zajlott rendezvénysor középpontjában az irodalom, az olvasás fontossága, az író és olvasó közötti kapcsolat kialakítása mellett természetesen Petőfi állt.

Szeptember 6-7-én, Lázáriban és Erdődön hetedik alkalommal tartottak Szamos-Sugárút Napokat, a Szatmár Megyei Tanács támogatásával, a hagyományőrző forrásközpont, a Lélekszirom Egyesület, a lázári önkormányzat és az Erdődi Petőfi Kör szervezésében.

hirek/2025/szeptember/sz-s/a41fc767-a0a9-422b-bb19-a29c5c774b6d.jpg

A rendezvény két, Szatmár megyében nyomtatásban megjelenő kiadvány nevéhez kötődik: ahogy a Szamos nevű, 2019-ben újraindult kulturális és közéleti havilap, valamint a 2015 őszétől negyedévenként megjelenő Sugárút folyóirat is a szatmári alkotók és érték felkarolására és bemutatására vállalkozott, ez a rendezvény is évről évre arra kínál lehetőséget, hogy az irodalmat ünnepeljük, annak fontosságára irányítsuk a figyelmet, időt szánjunk egy-egy versre, beszélgessünk az olvasás fontosságáról, kapcsolódjunk, kapcsolatot teremtsünk író és olvasó között, ember és ember között, múlt és jelen között, nemzedékek, gondolatok között.

Lázáriban

hirek/2025/szeptember/sz-s/5a4583fc-93d4-4e3a-adbd-d74dc7e74f35.jpg

Lázáriban Petőfi Sándor mellszobrának a megkoszorúzásával kezdődött a rendezvény, majd a vendégek megtekintették a helytörténeti múzeumot, ami a református egyházközség régi parókiájában van berendezve. A múzeum történetét Képíró Gyula lelkipásztor ismertette.
hirek/2025/szeptember/sz-s/47c3a129-a346-4071-8ab5-19f7e4e1d740.jpg

A rendezvény a kultúrotthonban folytatódott, ahol Én a szöveg mögött – az élő irodalom és a bennünk élő irodalom címmel tartott beszélgetésen Besenyődi Judit költő-magyartanár kérdezte Usier Tamara költő-irodalmárt, valamint Kovács Újszászy Péter költő-magyartanárt. 
hirek/2025/szeptember/sz-s/07435c8b-ed90-46fe-90b2-25670ce62ebf.jpg

A Szamos Diákirodalmi Kör tagjai – Hága Jázmin, Ferenczi Dóra Boglárka, Loga Szilárd Áron és Matécsa Amália Mercédesz – mutattak be verses összeállítást, illetve műsort adtak elő a lázári Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai: Orbán Regina V. osztályos diák Török Enikő: Álomfogó című versét szavalta el (felkészítő: Fülöp Kinga tanítónő), a VII. osztályos Páljános András Arany János: Családi kör című versét, a szintén VII. osztályos Truczkai Olivia pedig Jolie Taylor: Simogasd amíg lehet című versét mondta el, mindkettejük felkészítő tanára Corcoveanu Gabriella.
Az eseményt színesítette a Keresztény Generációk Egyesület kórusának előadása.
hirek/2025/szeptember/sz-s/0325562e-6233-4a9b-bf50-dd7da07b4f02.jpg

A lázári program szervezésében és zökkenőmentes lebonyolításában oroszlánrészt vállalt Bálint Katalin, a lázári Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója és Deme József, Lázári község alpolgármestere. 


Erdődön

A Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságkötésének évfordulója alkalmából Erdődön tartott hagyományos, várbeli megemlékezés előtt Erdődi kulturális mozaik címmel Albu-Balogh Andrea irodalomtörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa beszélgetett a helyiekkel Erdőd és környéke kulturális örökségéről múlt, jelen és jövő keresztmetszetében.

hirek/2025/szeptember/sz-s/e4acb23c-fb0d-4d97-b80f-4b658973a0fb.jpg

Elek Eszter, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont referense hangsúlyozta, kulturális örökségünk identitásunk magja, amely nemcsak összeköt bennünket a múlttal, de formálja a jelenünket és kijelöli a jövőnket is, a mi felelősségünk az, hogy mit kezdünk ezzel az örökséggel. 
hirek/2025/szeptember/sz-s/7ef4f53d-d2fa-4517-a960-e1673b3cacc3.jpg

Az erdődi várban tartott megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Kovács Újszászy Péter költő, magyartanár. Irodalmi műsort adtak elő a Szamos Diákirodalmi Kör tagjai: Hága Jázmin, Ferenczi Dóra Boglárka, Loga Szilárd Áron és Matécsa Amália Mercédesz. 

A főhajtás koszorúzással zárult.

hirek/2025/szeptember/sz-s/80aa13bb-aba9-4dda-b563-d4e2ee11e191.jpg

Hírszerkesztő