Ádámkó Istvánt Csaba, a Családi hétvége apropóján a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskolaközpont igazgatóját pályájáról, a család szerepéroől és a családra történoő felkészítés lehetőségeiroől kérdeztük.

-  Túl fiatalon egy nemrég újraalakult felekezeti oktatási intézménynek, a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontnak lett a filozófia tanára. Hogyan történt ez?

- 1973. december 26--án születtem Tasnádon. Az első három elemi osztályt Magyargéresen végeztem, majd miután Szatmárnémetibe költöztünk, az akkori 20--as Számú Általános Iskolában folytattam tanulmányaimat, a középiskolát a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban végeztem. Egyetemi tanulmányaimat a kolozsvári Babes--Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán végeztem és diplomát szereztem a gyulafehérvári Hittanárképző Főiskola didaktikai karán. Feleségem, Réka angol szakos tanárnő a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, két gyermekünk van: Bence fiam hét éves, Balázs pedig öt és fél. Amikor befejeztem az egyetemet, megkerestem az iskola akkori igazgatóját, Ft. Reszler Mihály atyát, megkérdeztem, hogy szüksége van-e filozófia tanárra. O" igent mondott, így lettem az iskola filozófiatanára, de párhuzamosan hitoktattam is az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceumban.

- Hogyan lett az iskola igazgatója?

- A sors úgy hozta, hogy lényegében három év után bekerültem a mély vízbe. 2003 őszétől, eléggé tapasztalatlan tanárként iskolaigazgató lettem, igyekeztem gyorsan felvenni a tempót és megfelelni az elvárásoknak. Egy nagyon jó, fiatal, lendületes, szakmailag igényes csapattal dolgozom együtt, igazi családias hangulat van az iskolában.

Családias légkör

- Az iskola is egy család, a tanár pedig a második szülő. Mit kell tenni azért, hogy kialakuljon egy jó családi hangulat?

- Amikor az iskolába kerültem, azt mondta nekem Reszler Mihály akkori igazgató: "Tudnod kell, hogy ebben az iskolában családias hangulat uralkodik, légy szíves engem ne magázz, itt mindenki mindenkit tegez!" A jezsuita pedagógiában van egy fontos terminus, a cura personalis (személyes odafigyelés) és úgy gondolom, ez nagyon fontos eleme az emberi kapcsolatoknak, a közösségépítésnek, a nevelésnek. A családban vagy az iskolában talán ez lehet az egyik lényeges eleme a közösségnek, ha odafigyelünk egymásra. Ezért fontos a beszélgetés és a párbeszéd.

Válságban a család

- Gyakran halljuk, látjuk és tapasztaljuk, hogy nem mu"ködnek jól a közösségek, a családok sem. Sokan a családnak, mint a legegyszeru"bb, de legfontosabb közösségi formának, mint intézménynek a válságát említik. Ez valóban így van?

- A probléma oka talán abban van, hogy nagyon sokan akkor, amikor megházasodnak, nem a Szentírást tekintik a házasság, a család "alapító dokumentumának." A Teremtés könyvében: "Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté."(Mózes I 2,24) olvashatunk erről: a feleség és férj viszonyáról, az egymáshoz való ragaszkodásukról, az egy testté válásukról. Ebben az összefüggésben úgy gondolom, hogy a család nem más, mint keresztény élethivatás. Amennyiben a családot keresztény élethivatásként fogom fel, akkor nem hiszem, hogy válságba kerülhet családom élete. Amikor a családról, mint a férj és feleség közötti kapcsolatról, viszonyról kell beszéljek a diákoknak a filozófia órán, akkor általában Martin Buber dialógus filozófiájának prizmáján keresztül szoktam ezt a témát megközelíteni. Buber nagyon érdekesen tárgyalja az ÉN--TE viszonyt, és nagyon szépen megfogalmazza, hogy milyennek is kell lennie az ÉN--TE viszonynak. Elsősorban nyitottnak és mindenféle előítéletektől mentesnek. Másodsorban o"szintének és ez önátadást feltételez. Harmadsorban pedig tisztának. Azt is mondja Buber, hogy az ÉN--TE alapszót egész lényével kell hogy kimondja az ember, ez pedig jelenlétet feltételez.

Korunk problémája

- Az emberek gyakran olyan problémákat hoznak fel mentegetőzésül, amelyek igazán nem is problémák, de ha azok is, lehetne őket orvosolni. Erroől mi az ön véleménye?

- Ezzel eljutottunk oda, ami a XXI. század emberének egyik nagy problémája, az időhiány, az, hogy nincs elég időnk egymásra. Nincs időnk játszani a gyerekeinkkel. Nincs időnk sétálni a feleségünkkel vagy elmenni közösen valahová. Már lassan arra sincs időnk, hogy a vasárnapi családi ebéden jelen legyünk mindannyian. De sorolhatnék még számtalan példát. A probléma az, hogy ezt könnyelműen ki tudjuk mondani, lebecsülve ezzel önmagunkat. Mert igenis kell időt szakítani ezekre a dolgokra. Ezek a dolgok nagyon fontosak kell legyenek számunkra, és nem szabad engednünk, hogy lebecsüljük magunkat. Ezt csak úgy tudjuk elkerülni vagy megelőzni, ha időt tudunk teremteni az együttlétre, ha megpróbálunk prioritásokat felállítani az életünkben. Úgy gondolom, nagyon fontos az, hogy a családban mindenki jelen legyen érzelmileg, egész lélekkel, egész akaratával.

A gyerek őszinte

- Nagyon sok esetben már gyerekkorban elkezdo"dnek a bajok, legtöbb esetben azért, mert a szülők nem foglalkoznak eleget a gyerekneveléssel. Mit lehetne tenni, hogy csírájában kezeljük a bajokat?

- A kicsi gyerek nagyon o"szinte, ezt tapasztalatból is tudom, hiszen nekem is két óvodás gyerekem van. Az óvodás gyerek nagyon nyíltan és nyitottan kimondja o"szintén az igazságot, amit mi, felnőttek nagyon gyakran nem merünk kimondani. Az elmúlt napokban úgy alakult, hogy reggeltől estig együtt volt a család. Elmentünk kerékpározni. Este azt mondta Bence fiam, hogy ez volt élete legszebb hétfői napja. Amikor megkérdeztem, hogy miért, azt válaszolta: "Azért, mert együtt lehettünk". Úgy gondolom, hogy ezek azok a mondatok, amelyeken én személy szerint el szoktam gondolkodni, és ezek azok a mondatok, amelyek reflexióra késztetnek. Ez nagyon fontos és elkerülhetetlen.

A közösség ereje

- A kényszerből vagy saját akaratból elmagányosodó emberek egy idő után rádöbbennek arra, hogy hol rontották el. Hogyan lehetne időben felismerni, ha valaki rossz irányba halad?

- Említettem már: nagyon fontos az, hogy jelen legyünk egész lényünkkel a családban. Számomra a napnak az a kitüntetett ideje, amikor a fiaimnak mesét olvashatok, amikor együtt vagyunk feleségemmel és a gyerekekkel, vagy amikor együtt imádkozik a család. Ha meg kellene fogalmaznom, hogy mit jelent számomra a család, azt mondanám: erőforrást. Úgy gondolom, hogy a közösség megtartó és formáló erejét mindannyian megtapasztalhatjuk, akár a családban, akár az iskolában, akár nagyobb közösségekben. A filozófiai reflexió több jelentős irányzata is rámutat arra, hogy az ember csak közösségben formálódhat személlyé. A család a személlyé válás elemi alappillére, a második pedig az iskola. Úgy gondolom, hogy a családi életre nevelést, mint tantárgyat kötelezően be kellene vezetni minden iskolába. Ez a nevelési program a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban 2008-ban már elkezdődött, és erre büszkék vagyunk. Ebbe a programba most már több szatmárnémeti iskola is bekapcsolódott. Az a tapasztalatunk, hogy a diákokat érdekli ez a téma. Megpróbáljuk megértetni a gyerekekkel, hogy az életünk alappillére a család.

- Milyen céllal jött létre ez a családi életre történő nevelési módszer?

- Az ember élete elválaszthatatlan a családtól, az egészséges és boldog életre nevelés nem képzelhető el családi életre nevelés nélkül. Napjainkban sajnos a családok jelentős része nem tudja betölteni ezt a hivatást. Néhány évtizeddel ezelőtt természetesen adódott, hogy a gyerekek belenőttek az anya- és apaszerepbe, erre mintát adott a több generáció együttélése is. Ma már kevés lehetőség adódik a családi szerepek átadására, megtanulására. Mindezeket figyelembe véve különös szükségét érezzük az egészséges életmódra nevelésnek és a családi életre való tudatos felkészítésnek. Ebben egyre nagyobb feladat hárul az iskolákra és más nevelő intézményekre, szervezetekre is.

Értékválság

- Az élet minden területén értékválságot tapasztalunk. Ez többnyire nyugati hatásra következik be és nehéz kezelni, mivel a fiatalok nagy része a divat után rohan. Így vált divattá a későre kitolt házasság vagy a sok esetben indokolatlan okokból történő válás. Mi lesz ennek a következménye?

- Gyakran halljuk azt, hogy értékválság van. Ez csak ott tapasztalható, ahol a családot nem tekintik értéknek. Azok, akik nem kötnek házasságot vagy bármilyen okból felbontják azt, minden további nélkül rossz irányba terelődnek. A családot nem felbontani kell, hanem keresztény élethivatássá kell formálni.**Azért fontosak ezek az iskolai programok, hogy a gyereket felkészítsük a családi életre, hogy a családot mint értéket, mint lehetséges életformát mutassuk be számukra, élő példákon keresztül. Azok, akik könnyelműen mondják ki az igent, ugyanolyan könnyelműen kimondják a nemet is. Akár többször is. Mindig szem előtt kell tartani, hogy a család arról is szól, hogy nem minden tejföl, hanem igenis vannak problémák, azokat meg kell beszélni, párbeszéddel minden problémára lehet megoldást találni. Időt kell adni egymásnak. Ne mondjuk ki sohasem azt, hogy nincs időnk egymásra. Gary Chapman Egymásra hangolva című könyvét tudnám ajánlani azoknak, akik kételkednek abban, amit most mondok. Ez a könyv a szeretetnyelvekről beszél a házasságban. Szerinte nagyon fontosak: az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándék, a segítés és a testi érintés. Az ember egyrészt vágyik a szeretetre, de ugyanakkor az öt szeretetnyelven keresztül ki is tudja fejezni szeretetét. Amikor az ember szeretettartalékai kimerülnek, akkor az élet minden területén válságba kerül. Összegezve: a család egy társadalmi érték, számomra pedig keresztény élethivatás és erőforrás.

Elek György