A magyar tanintézetek közül idén a Hám János Római Katolikus Líceum szervezte meg elsőként hagyományos szalagavató ünnepségét.

Ezekben a hetekben a végzős diákok a szüleikkel, pedagógusaikkal együtt leginkább az érettségire való felkészüléssel vannak elfoglalva. De van egy este, amikor a füzeteket és könyveket félretéve a fiatalok felveszik az ünneplőt, megkapják a középiskolás évek végét jelző szalagot, és öntudatosan állnak hozzátartozóik előtt, mintha csak azt mondanák: Látjátok? Felnőttem! Nincs ez másként Szatmárnémetiben sem, ahol a magyar tannyelvű középiskoláink közül kettőben is nagy hagyománya van a szalagtűzőnek.

A Hám János Római Katolikus Líceumban csütörtökön este ünneplőt öltöttek a maturandusok, hogy elbúcsúzzanak diáktársaiktól, tanáraiktól egy igazán hangulatos ünnepség keretében. A rendezvényre délután hat órától, a tanintézmény dísztermében került sor. A zsúfolásig megtelt teremben a hagyományokhoz híven a tizenegyedikesek —Trepszker Erika és Koczinger Éva tanárok A és B osztálya — búcsúztatták végzős társaikat. Hosszú hetek és napok készülődése előzte meg a fellépést, amelyen méltó módon intettek búcsút diáktársaiknak. Összeállításukból nem hiányoztak a megható és vidám pillanatok sem.

A rendezvény fénypontjaként, felkerült a tizenkettedikes diák ruhájára a szalag, amelynek feltűzését hangulatos zenei aláfestés tette még ünnepélyesebbé. Természetesen nem csak a maturandusok kapták meg a végzősök egyik legszebb emlékét, hanem az osztályfőnökök — Gnándt Zoltán, aki három évig volt a XII. A osztályfőnöke, Varga György, az A osztály jelenlegi osztályfőnöke és Heinrich Andrea, a XII. B osztály osztályfőnöke — ruhájára is felkerült a szalag és a virág.

Az 1800-as évek első feléből ered a szokás

A szalagavatók története a tizenkilencedik század első felére nyúlik vissza. Valamikor 1830 táján, Selmecbányán rendeztek először úgynevezett „valétabált”. A „valétálás” a latin „Valete!” szóból ered, amelynek jelentése „Éljetek boldogul!”. „Valete!” – szólt az útra bocsátó áldás az alma mater részéről. Hajdan a bál szalagszenteléssel indult, majd fáklyás menettel folyatódott.

A valéta-menetet általában a legidősebb diák nyitotta, aki egy hosszú botra kötözött tölgycsokrot vitt, a többiek pedig tölgylevelet helyeztek a kalapjuk karimájára. A többi diák, kiknek volt még néhány évük az iskolában, fáklyás menetként kísérték a végzősöket. Ez a menet a városkapuig tartott, ahol jelképesen „hátsón billentették” a végzősöket, tudatva velük, hogy semmi keresnivalójuk nincs többé az intézményben. A diákok innen egyenesen a vigadóba vonultak, ahol táncos mulatsággal ért véget az ünnepség.