A nagykárolyi Simion Bărniţiu Szakközépiskolában duális rendszerben tanítanak mesterséget, a diákok az iskolában az elméleti ismereteket sajátíthatják el, ezzel párhuzamosan gyárban végzik a szakmai gyakorlatot. Egy gyakorlati napra mi is elkísértük őket.

A nagykárolyi Simion Bărniţiu Szakközépiskolában hatszáznyolcvan gyerek tanul. A szakmunkásképző három éves: a kilencedikesek az iskola műhelyében gyakorlatoznak, az első évben ismerkednek a szakmával, a szerszámokkal stb., tizedik osztályban hetente kétszer már gyárban dolgoznak, tizenegyedik osztályban heti három alkalommal van szakmai gyakorlat. A második és harmadik évfolyam diákjai közül negyvenen kárpitos szakmát tanulnak a mezőfényi Polipolnál. Reggel fél nyolckor Gindele Imre iskolaigazgatóval és Nicolae Goloman mesterrel a gyár által bérelt mikrobusz mellett állunk. Az autóbuszban azok a tanulók gyülekeznek, akiknek a gyárban van gyakorlati műhelymunkájuk. A tanulók időben érkeznek, hangosan köszönnek, majd elfoglalják a helyüket az autóbuszon. A mester megy velük, aki a gyárban felügyeli őket. Az autóbusz elindul, mi személygépkocsival követjük őket. A tanulók bemennek az öltözőbe, ahol munkaruhába bújnak. A gyár alkalmazottainak vörös pólójuk van, a tanulóknak sárga, a két színnek nincs jelentősége, csak a megkülönböztetés miatt használják.

Nem csak szakmát oktatunk

A gyár felé haladva Gindele Imre a szakoktatás terén elért eddigi eredményekről mesélt:

— Az iskolában úgy alakítottam ki az oktatási rendszert, hogy az két síkon haladjon: egyik a gyakorlati rész, amikor megtanulnak bizonyos munkafolyamatokat, a másik a nevelés. Ezeket a gyerekeket fel kell hozni a huszonegyedik századi életbe. Olyan feltételeket kellett biztosítani, hogy az kedvező és vonzó legyen számukra. Ebédlőt, bentlakást biztosítunk, a munkahelyre autóbusszal mennek, hogy szokják meg a pontosságot, a munkahelyen pedig korszerű körülmények között végezzék a gyakorlati tevékenységeket. Sajnos ezeknek a gyerekeknek a nagy része olyan körülmények közül jön, ahol még gyerekcipőben jár a civilizáció. Arra törekszem, hogy olyan feltételeket biztosítsunk, hogy érezze a gyerek, hogy ha dolgozik, jó körülmények között fog élni. Sokat beszélnek ma szakoktatásról, elméleti dolgokról, de mindig elfelejtjük megkérdezni a gyereket, hogy neki mi a véleménye az egészről, jó az neki, amibe belesodorják? Be kell ismernünk, ebbe az iskolába nem igazán olyan gyerekek járnak, akik megtapasztalták a szülői példát, nem igazán élnek családi harmóniában, és éppen ez az a kor, amikor a gyereken meglátszanak azok a hiányosságok, amik kimaradtak az eddigi életükből. Az iskola megpróbálja pótolni azt, amit a család nem ad meg nekik, de ezt nem minden téren lehet. A nevelés nagyon fontos a gyerek számára, de ezt nem lehet szavakkal megadni, csak személyes példával.

A gyár kapujánál az igazgató még hozzátette: „A nyáron végzett az első évfolyam, a Polipolnál tizenöt gyerek végezte a gyakorlati munkát, közülük tizennégyet alkalmaztak, egy gyerek nem maradt itt, más munkahelyet választott”.

Mit mond a gyárigazgató?

Knecht Csaba vezérigazgatóval előre egyeztettünk a gyárlátogatásról, egyetlen percet sem vártunk, amikor megérkeztünk irodájának előterébe a titkárnő tudta, hogy jövünk, azonnal bekísért a vezérigazgatóhoz. Röviden beszélt az üzemről, majd rátért arra, hogy milyen kapcsolatban állnak a nagykárolyi tanintézménnyel.

— Olyan iskolákat kerestünk, magyarázta Knecht Csaba, amelyekkel közösen el tudnánk érni, hogy azokban a szakmákban, ahol nekünk szükségünk van munkaerőre, indítsanak egy osztályt, ahol ezeket a szakmákat meg tudjuk tanítani. Elindultunk egy irányba, ami nem hozott eredményt, majd elindultunk egy másik irányba, megkerestük Nagykároly polgármesterét, hogy segítsen megszervezni egy találkozót Nagykároly valamennyi iskolaigazgatójával. Elmondtuk mit akarunk, megkérdeztük, melyik az az iskola, amelyik fel tudná vállalni a szakképzést. Egyedül Gindele Imre látott ebben fantáziát. Meghívott minket a Simion Bărniţiu Szakközépiskolába, bemutatta az intézményt, majd leültünk megtárgyalni, hogy mit lehetne tenni. Akkor döntöttük el, hogy elindulunk ebbe az irányba. 2012-ben jelent meg a törvény, hogy lehet duális képzésben osztályt indítani. Addig is köztudott volt, hogy a szakképzésben nem lehet gyakorlat nélkül szakmát tanulni. Addig is voltak szaklíceumok, amelyekben kevés gyakorlattal próbáltak szakembert képezni, de annak nem volt eredménye. 2012-ben egy fél osztály indult, az első év végén ezeket a gyerekeket alkalmaztuk vakációs munkára. Megismerték a gyárat, az embereket, a munkaeszközöket, ami nagyon fontos, nem csak egy munkafázissal ismerkedtek meg, hanem minden egyes részlegen dolgoztak. Ez azzal a céllal történt, hogy amikor a gyerek elvégzi az iskolát, a gyár szakemberei lássák, hogy mire képes, milyen szakmában tud jobb eredményeket elérni, és ő mit szeret jobban. Hiába akarjuk mi, hogy kárpitos legyen, ha ő azt szeretné. Ha ő asztalos akar lenni, asztalosként kell foglalkoztatni, mert ott fog eredményeket elérni, ott fog érvényesülni. Amikor elkezdtük a második évet, a gyerekek oda fejlődtek, hogy elkezdtek németországi exportra állítani elő termékeket. Nem olyan ütemben mint az alkalmazottak, de elkészítették anélkül, hogy egy szakembernek be kellett volna avatkoznia. Ami nagyon fontos: a gyár nem szériamunkát végez, hanem megrendelésre gyárt egyedi darabokat. Minden darab más, összetételben és színben is, ami megnehezíti a tanulók, de az alkalmazottak dolgát, hiszen sokszor fantáziára és saját ötletekre van szükség. Ahhoz, hogy a szakoktatás még hatékonyabb legyen, a gyár alkalmazta az iskola mesterét. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az a mester, aki a gyerekekkel dolgozik, azon a szinten legyen, ahol a mai ipar van. Ismerje az automatizált gépeket, ismerje a legegyszerűbb szerszámoktól kezdve a legbonyolultabb számítógépes rendszerekben használt gépek működését. Két éve egy európai uniós projekt keretében kaptunk a legmodernebb fafeldolgozó gépeket.

Képzési lehetőségek

Dan Brumboiu, a cég igazgatója is bekapcsolódott a beszélgetésbe.

— A szakoktatáson belül az a nagy probléma — szögezte le az igazgató —, hogy a munkáltatóknak nagyok az elvárásaik. Ha nem olyan szerszámokkal, nem olyan gépeken, nem olyan berendezéseken tanulja meg egy fiatal a szakmát, ami a mai kornak megfelelő, akkor nem tud beilleszkedni. A tanügy nem tud olyan műhelyeket berendezni, amelyek ilyen gépekkel rendelkeznek, ezért jó az, ha a gyerekek gyárakban tanulnak. Itt szakemberektől, európai csúcstechnológián tanulnak a gyerekek. Ha az iskolák megvásárolhatnának ilyen gépeket, akkor sem változna a helyzet, mert nem lehetne kihasználni, másfelől ezeket a gépeket öt év múlva le kellene cserélni, mert a technológia fejlődik, újakat kell vásárolni.

— Mi nem arra fókuszálunk — hangsúlyozta Knecht Csaba —, hogy mi kapjunk, hanem arra, hogy adjunk, és annak eredményeként majd kapjunk szakembereket és jó munkásokat. Amikor a tanuló másodéves korában már a termelésben dolgozik, kaphat ösztöndíjat, ennek feltétele a 8-as fölötti tanulmányi eredmény, a 75%-os jelenlét és az, hogy ne legyen igazolatlan hiányzása. Az iskolai együttműködést is úgy indítottuk, hogy először azon gondolkoztuk Gindele igazgató úrral közösen, hogy mit kell tennünk azért, hogy javítsunk a helyzeten, mert az akkor tapasztalt állapotot nem lehetett tovább tartani. Nagykároly nem nagy város, de a környéken rengeteg falu van, ezeket a gyerekeket be kellett hozni a városba, mert nem volt lehetőség arra, hogy helyben szakmát tanuljanak. Jó volt az, hogy úgy ahogy, de volt bentlakása az iskolának. Ami még jobb, hogy nagykárolyi cégekben olyan partnerekre találtunk, amelyek szintén láttak jövőt a szakképzésben és csatlakoztak hozzánk, hogy segítsük az iskolát. Tulajdonképpen ezzel nem csak az iskolát segítettük, inkább a jövő generációt. Mivel az intézmény hivatalos fenntartója a polgármesteri hivatal, az önkormányzatot is bevontuk a tárgyalásokba. Így sikerült felújítani a bentlakást: tíz szobában kicserélték a parkettet, az elektromosságot, bebútorozták, konyhát rendeztek be. Az iskolának jó a kapcsolata a németországi Kinderland szervezettel, elmentek az iskolába és látták, hogy hiányzik a konyhabútor. Végül a gyár modernizálta a szobákat, a polgármesteri hivatal a fürdőhelyiségeket, a Kinderland a konyhát.

Műhelyséta

Amint már említettem, a gyár alkalmazottai piros, a tanulók sárga pólót viselnek, tehát könnyű őket megkülönböztetni. Az asztalos és kárpitos műhelyben a legfeltűnőbb az, hogy nincs por, nincs festékszag, ami a modern technológiának köszönhető.

Toma Dávid második hónapja van alkalmazva, az iskolában tanult kárpitosnak. Csomaközről ingázik és szavaiból ítélve elégedett a gyári körülményekkel. Mint mondja, ebben a szakmában szeretné tovább képezni magát, mert megszerette, a gyár közel van otthonához és a fizetéssel is elégedett.

Nicolae Goloman mester három éve foglalkozik a tanulók szakmai képzésével. Őt segíti Heinrich Csaba, a gyár részéről kihelyezett mester. Egész nap járnak a gyerekek között, megnézik hogyan dolgoznak, tanácsokat adnak, segítik kijavítani a hibákat, sok esetben a félénkebb gyereket segítik beilleszkedni, bátorítják őket. Ha valami olyan probléma van, amit ők nem tudnak megoldani, akkor Májer Alfréd produkciófőnök jár közben. A gyár szakembereivel közösen adják a jegyeket, vezetik a munkanaplót. Ottjártunkkor, a gyakorlati órák végén kisebb kupaktanács alakult, jelen volt a gyár és az iskola igazgatója, ott voltak a mesterek, valamint a frissen alkalmazott végzősök és a legújabb tanulók, mindenki kiértékelte a diákok munkáját, de a beszélgetést mégis fontos volt rövidre fogni, mert a termelés terv szerint történik, nem lehet lemaradás. A munkaidő lejárta után a tanulók a fürdőbe mentek, lezuhanyoztak, átöltöztek és a gyár udvarán várta őket a mikrobusz, ami elvitte őket az iskolába.

Tervek

Az iskolába érkezve meglátogattuk az ebédlőt és a bentlakást, ami teljesen felújítva, jó körülményeket biztosít a tanulóknak.

— A terveink között szerepel a már elkezdett szakmák (kárpitos, autószerelő, traktorista) tanításának a folytatása. Úgy látjuk, hogy ennek van értelme, hiszen a tavaly végzett tanulók nyolcvanöt százalékát alkalmazták, kilencven százalékban azoknál a cégeknél, amelyeknél végezték a gyakorlati feladatokat. Szatmár megyében felmerült az igény a textilipari munkások képzésére. Állítólag kétezer embert tudnának alkalmazni, de ilyen jellegű képzés csak Szatmárnémetiben van, ott is egy fél osztály. Én felvettem a kapcsolatot egy szatmárnémeti textilipari céggel, arra a megállapodásra jutottunk, hogy jövő szeptemberétől indítunk egy textilipari képzést, ami lehetséges továbbképzés lányok számára, biztos elhelyezkedési lehetőséggel. Egy másik tervünk egy mezőgazdasági tangazdaság létrehozása Csomaközön a Hans Linder Alapítvány támogatásával. Az itt tanuló gyerekek ezen a farmon fognak lakni, lehetőségük lesz megismerkedni a mezőgépekkel, valamint az állattenyésztéssel és a növénytermesztéssel.

Elek György