Szatmárnémeti

Szakmai nap pedagógusoknak

2017.01.14 - 16:00

Nagy érdeklődést tanúsítottak a megye óvó- és tanítónői a mozgás, a sport és a zene fontosságáról tartott szakmai nap iránt, ahol magyarországi előadók is megosztották tapasztalataikat.

Számos érdekes és hasznos információval szolgált azon közel 150 pedagógus számára az a tegnap délután megrendezett szakmai nap, melyet a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség és a Szatmár – Ferencváros, határon átnyúló, női kézilabda projekt közösen szervezett, Mozgás, zene és sport címmel.

A Láncos-templom gyülekezeti termében tartott eseményre a megye számos pontjáról érkeztek óvónők, tanítónők és tanárok, hogy meghallgassák azokat a színvonalas előadásokat, amelyek elsősorban arról szóltak, hogy a testnevelésnek, a sportnak és a zenének milyen fontos szerepe van a diákok életében.

Elsőként Szejke Ottilia, óvodai és elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő köszöntötte a meghívott előadókat és a népes közönséget is. Elmondta, hogy reményei szerint az előadások minden pedagógus számára segítséget fognak nyújtani, hogy a gyerekekkel való munka úgy az iskolákban, mint az óvodákban még eredményesebb legyen, és a hallottak által még inkább sikerüljön a gyermekek részéről fellépő mozgásigényt kielégíteni.

Ezt követően Kiss Zoltán Sándor, a Szatmár Ferencváros projekt vezetője szólalt fel, aki megköszönte a meghívást és ezt a remek kezdeményezést, amelyben nagy örömmel vesznek részt.

Elmondta, hogy a szakmai nap lényege a mozgás és a zene, amelyek nagyon lényegesek a gyermekek oktatása szempontjából. A lehetőségek széles skálán sorakoznak előttünk, hiszen mindezeket lehet önmagunkban is, de főként rendszerszerűen végezni, úgy mint a tömegsportok, utánpótlássport, gyereksport, profi sport, tánc, néptánc, zene. A szakmai napon ezeket tekintették át közösen, és mivel nincsen gyakorlat elmélet nélkül, a Magyar Diáksport Szövetség részéről két vezető tanácsadó is érkezett, Boronyai Zoltán és Kókai Dávid személyében, akik a diáksport 21. századi kihívásairól, trendjeiről és lehetőségeiről tartottak előadásokat.

A rendezvény három részből tevődött össze, melyek egymástól jól elkülönültek, de mégis egy egységes egészt képeztek. Elsőként az említett tanácsadók tartottak előadást a minőségi testnevelés, valamint a pedagógusok továbbképzési lehetőségeinek témájában, a második részben Kiss Zoltán projektvezető, a Szatmár Ferencváros projekt keretében működő szivacskézilabda oktatásról és annak társadalmi hatásairól beszélt, valamint Heinrich Tamás és Nagy Flórián testnevelő tanárok tartottak előadást ugyancsak a szivacskézilabdához köthetően.

A rendezvény harmadik részében Andóné Kujbus Nóra, a nyíregyházi Free Dance Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője tartott előadást a néptánc és népzene hatásáról az óvodás és elemi osztályos tanulók fejlődésében.

Az előadások után élő néptáncbemutató következett 6–8 éves gyerekek előadásában, ahol közreműködött a Bartók Béla Egyesület táncház zenekara is, Bertók Béla vezetésével.