Nagykároly

Szakértői vizsgálat készül

2022.03.03 - 09:50
A hatékonyabb ügyintézés érdekében a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal saját költségvetésből kívánja finanszírozni annak a szakvéleménynek az elkészítését, mely az Avram Iancu téren található négyemeletes tömbházban történt robbanás okaira derít majd fényt.

„Szükségünk van erre a szakvéleményre ahhoz, hogy a rendőrség által, az ügyészek koordinálásával folytatott bírósági nyomozásban konkrét eredményre jussunk. Az első információink szerint egy ilyen szakértői vizsgálat körülbelül 10 000 euróba kerül, és az INSEMEX Petroşani szakértői készítik. Javasolni fogom a Sürgősségi Helyzetek Helyi Felügyelőségének, hogy hozzon ezzel kapcsolatos határozatot, amelyet Nagykároly Helyi Tanácsa elé terjesztünk majd jóváhagyásra. Nagyon fontosnak tartom, hogy pontosan meghatározzuk, milyen körülmények között történt a pusztító erejű robbanás” — mondta Kovács Jenő nagykárolyi polgármester. A nagykárolyi önkormányzat finanszírozza a robbanásban megsérült tömbház szerkezetének statikai szakvéleményének elkészítését is.
„A robbanásban érintett lépcsőház lakásaival kapcsolatban szakértőnek kell eldöntenie, hogy mennyire megbízható az épület, mennyire sérült a struktúra, milyen lehetőségek vannak a helyrehozására” — mondta Kovács Jenő. SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Fotókiállítás: Papp Csaba – Álmomban láttalak

A kiállítás alkotásai nem csupán vizuális élményt nyújtanak, hanem csendes párbeszédre hívnak.
Szatmár megye

Hol van az a nyár? – nosztalgia operettműsor

Szeredy Krisztina és Leblanc Győző kétrészes, örökzöld slégereket, sok humort, temperamentumos előadásmódot fevonultató műsorral érkezik Nagykárolyba és Szatmárnémetibe.
Nagykároly

Művelődés közönségtalálkozó Nagykárolyban

A rendezvényen nem csak a legújabb lapszámról lesz szó, hanem korábbi, közérdeklődésre számot tartó írásokat közlő kiadásokról is.