Vidék

Szabaduljanak meg a lejárt gyógyszerektől!

2020.03.03 - 11:02

Amint arról már beszámoltunk, Szatmár megyében kampány indult a lejárt gyógyszerek begyűjtése céljából. A kezdeményező Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatósággal (DSP), a Szatmári Gyógyszerész Kamarával és a Bio Pak Kft.-vel együttműködve meghirdette a veszélyes hulladék szervezett begyűjtését, amit márciusban egész hónapban leadhat a lakosság a kijelölt patikákban.

Az otthon tartott orvosságokról gyakran megfeledkezik az ember, s ez idő alatt azoknak lejárhat a szavatossága. Nagyon fontos, hogy alkalmazás előtt mindig ellenőrizzük a terméken található dátumot, amely jelzi, meddig lehet használni az adott gyógyszert. A lejárt patikaszereket a kampányban részt vevő gyógyszertárakban le lehet adni, ahonnan egy egészségügyi hulladékok kezelésére szakosodott cég gyűjti majd be azokat, és gondoskodik a készítmények ártalmatlanításáról.

Tegnap Szatmárnémetiben a Horea utcai Panax gyógyszertárban azt tapasztaltuk, hogy már az első napon is többen éltek a lehetőséggel, a személyzet tapasztalata pedig az, hogy főleg a minden háztartásban megtalálható fájdalomcsillapítók és különböző vitaminkészítmények kerülnek a kukába, mert nem kerültek időben felhasználásra. A gyógyszereket bármilyen csomagolásban elfogadják, legyen az a termék saját csomagolása, akár dobozostól is, de zacskóban, palackban, üvegben is, nincs semmilyen megkötés, a kérés csak annyi, hogy ne ömlesztve kerüljön a szemétbe.

Gyűjtőpontok a megyében

Szatmárnémetiben: Hristiana gyógyszertár (Prahova sétány 4. szám, a Szamos-piac környéke), Corona gyógyszertár (a 17-es lakónegyedi piac környéke), Geranium gyógyszertár (Eroilor utca 8/A, a régi kórház környéke), Panax gyógyszertár (Horea utca 2. szám, az Északi Színház környéke), Euroregal gyógyszertár (Ravensburg utca 2. szám, 15-ös lakónegyed, az új kórház környéke). Nagykároly: Gold T Farm (Nicolae Titulescu utca 10. szám, a Vasile Lucaciu iskola környéke), Avasfelsőfalu: Artemisia patika (Victoria utca 108. szám, a teológiai líceummal szemben), Tasnád: Digitalis gyógyszertár (Nicolae Iorga utca 2P szám), Erdőd: Help Net Farma (Ştefan cel Mare utca 37. szám), Sárközújlak: Sfântul Ştefan/Szent István gyógyszertár (Satu Mare utca 14. szám).