Pihen ezen a hétvégén a Szatmárnémeti FC Olimpia másodosztályos együttes legénysége, így Csik Tibor edző kellően fel tudja készíteni a csapatát a jövő hétvégi, Fortuna Poiana Câmpina elleni bajnokira.
Ugyanakkor kérdés az is, hogy a játékosok mennyire tudnak lendületbe maradni, hiszen a legutóbbi két mérkőzést megnyerték. Fontos lenne, hogy prahovai együttes ellen is itthon tartsák a pontokat, ugyanis csak így lehet esélyük, hogy az alapszakasz végéig felzárkózzanak az első hatba. Jelenleg a 7. helyen áll az FC Olimpia a Liga 2 2-es Csoportjának táblázatában. Az előtte tanyázó CSM Râmnicu Vâlcea és a Tatrangi Unirea két ponttal vezet a szatmáriak előtt, míg a 12 pontos FC Olt Slatina egységnyi lemaradással követi a szatmári csapatot. Utóbbiak szombat délben Karánsebesen játszanak. A krassó–szörényi együttes már „ki van éhezve” a sikerre és ha éppen az Olt elleni találkozón tudják megszakítani a tizenegy mérkőzés óta tartó negatív sorozatot, akkor az Olimpia marad a jelenlegi pozíciójában.
Liga 2, 2-es Csoport, 13. forduló
CS Mioveni – CSM Râmnicu Vâlcea
Pankotai Şoimii – Resicabányai Metalul
Fortuna Poiana Câmpina – Nagyváradi FC Bihor
Karánsebesi FC – FC Olt Slatina
Tatrangi Unirea – Temesvári ACS Poli.
A Szatmárnémeti FC Olimpia szabadnapos.