Nagykároly

Svábok ünnepe Nagykárolyban

2016.06.27 - 08:04

Az elmúlt hétvégén zajlott a Nagykárolyi Sváb Ünnepség, amelyen a házigazda hagyományőrző csoportokon kívül a vidék sváb települései, továbbá szatmárnémetiek is szép számban vettek részt a kulturális és identitásápoló találkozón.

Német nyelven tartott szentmisével kezdődött az esemény a nagykárolyi Szentlélek római katolikus templomban, ahol Ilyés Csaba főesperes mutatta be a legszentebb áldozatot vasárnap délben. Ezt követte a sváb hagyományőrző és egyéb jellegű kulturális csoportok.

Szép számban gyűltek össze érdeklődök a lovarda mögött felállított színpad körül, ők nem hagyhatták ki, hogy megkóstolják a svábok kulináris remekét, a strudlit.

A svábok himnuszát követően az elöljárók köszöntötték az ünneplőket. Johann Müller szervező, a Német Demokrata Fórum (NDF) nagykárolyi szervezetének az elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik erkölcsi és anyagi áldozatvállalással járultak hozzá a rendezvényhez. Kovács Jenő polgármester szerint az a feladata az önkormányzatoknak, hogy az itthonmaradás infrastrukturális feltételeit megteremtsék. Johann Leitner, az NDF megyei szervezetének az elnöke szerint kiemelten fontosak az ilyen találkozók, amelyeken lehetőség nyílik megismerni egymást az embereknek. Erdei D. István, az RMDSZ parlamenti képviselőt követően Pataki Csaba, a Szatmár megyei tanács elnöke azt mondta, hogy arra fog törekedni, hogy Szatmár olyan megye legyen, amelyben mindenki, a svábok, a magyarok, a románok és más nemzetiségűek otthon érezhetik magukat.

A kastélykert hűvösében estébe nyúlt a svábok idei nagykárolyi örömünnepe.

Megyeri Tamás Róbert