Sport

Sűrű program az országos bajnokság előtt

2021.05.11 - 09:15

Magos Róbert 6. Danos mesteredző, az AJK elnöke lapunknak elmondta, minden eseményt a járványszakértői hatóságok szabályzatainak betartása mellett rendeznek meg, így többek között a közönséget sem engednek majd a helyszínre. 
Jövő csütörtökön, vagyis május 20-án rendezik az első eseményt: az AJK elnöke vizsgáztatni fogja azokat a karatékákat, akik fokozatot szeretnének váltani. Erre gőzerővel készülnek a lázári sportolók is Filer Iván 4. Danos oktató vezetésével, míg a szatmárnémetieket Magos Róbert készíti fel.
Június 25–27. között edzőtáborba vesznek részt a lázári és szatmárnémeti szekciók 10 éven felüli karatékái. „Itt egy komoly fizikai felkészülésen vesznek részt a sportolók, így készülnek a megyei bajnokságra” – hangsúlyozta Magos. 
Az AJK tehát egy év kihagyás után ismét megrendezi a megyei seregszemlét fizikai jelenléttel, és a kategóriagyőztesek lesznek azok, akik kvalifikálják magukat az országos bajnokságra, amit idén Bukarestben rendez meg a honi szövetség (FRK). 
Tavaly a koronavírus-világjárvány miatt nem rendeztek megyei bajnokságot fizikai jelenléttel, csupán egy online-verseny zajlott kata próbában. Idén július 15-én rendezik a seregszemlét, amin – a várakozások szerint – legalább száz karatéka vesz majd részt.

Pesek Attila

Ajánljuk még a témában:

Sport

Karate: Magos Robert Patrick az Év Sportolója

X. Szatmári Karate Gála 2024. Több mint 40 sportolót díjaztak a 2024-es évben elért kiemelkedő teljesítményükért.
Sport

Karate: ki lesz az idei Év Sportolója?

Tizedik kiadásához érkezik a Szatmári Karate Gála.
Sport

Cselgáncs: Európa-bajnokságot nyert Vancsa Daiana

Lengyelországban nyerte meg a WUKF EB-t és nyert egy bronzérmet is.