Szatmárnémeti

Sürgősségi központ a szexuális erőszak áldozatai számára

2021.05.27 - 07:01

A Nők És Férfiak Közötti Esélyegyenlőségért Országos Ügynökség indítja azt a Támogatás az isztambuli egyezmény romániai végrehajtásához elnevezésű projektet, amelynek összértéke 2 500 000 euró, és amelyet a Norvég Alap 2014–2021-es kiírásából finanszíroznak, az igazságügyi program keretében, amelyet programüzemeltetőként a román igazságügyi minisztérium irányít. A program keretében országszerte tíz olyan központ megnyitását tervezik, ahol a szexuális erőszak áldozatait fogják ellátni és kezelni. „Egy ilyen központ létrehozása Szatmár megyében kiemelten fontos, mivel egyrészt a szexuális erőszak áldozatainak társadalmi megítélését változtathatja meg — hiszen sajnos mindannyian jól ismerjük azokat a téves, de igencsak mélyen gyökerező sztereotípiákat, amelyek ilyen esetekben az áldozatot teszik felelőssé az erőszakért —, másrészt a szexuális erőszak elleni fellépést is hatékonyabbá tudja tenni azáltal, hogy integrált szolgáltatásokat nyújt az áldozatok számára nem csak orvosi, de igazságügyi orvosszakértői vizsgálatok, látleletek biztosításával. Emellett az erőszak áldozatainak itt nemcsak orvosi, de szükség esetén jogi és lelki támogatást, szállást és oktatást is biztosítanak a szakemberek, ugyanakkor az álláskeresésben is segítséget nyújtanak.
A központ a megyei kórház épületében lesz, de különálló egységként, diszkréten megközelíthető helyen — hiszen sok esetben az áldozatok azért sem fordulnak orvoshoz, mert attól félnek, a váróban vagy a folyosón ismerőssel találkozhatnak, működését pedig abban a pillanatban kezdi majd, amint megérkezik a felszerelés. És felszerelés alatt nem csak a vizsgálóasztalt meg orvosi szakeszközöket kell érteni, hanem mintavételi kittektől kezdve a köpenyekig mindent” — magyarázta megkeresésünkre Pataki Csaba megyei tanácselnök.
Nem mellesleg a nagyszabású projekt több területet is érint: a családon belüli erőszak, illetve a nők ellen elkövetett erőszak országos szintű, intézményesített felmérését; a jogi intézmények közötti jobb együttműködést, speciális szociális szolgáltatások támogatását a családon belüli erőszak és a nemi alapú erőszak megelőzése és leküzdése terén; agresszor-tanácsadó központok létrehozását, egységes módszertan és szabványosított eszközök kidolgozását az agresszorokkal való együttműködéshez, támogatást és tanácsadást a szexuális erőszak áldozatainak, kampányok elindítását a családon belüli erőszak és a nők elleni erőszak megelőzése érdekében.

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Viszlát Hulladékgazdálkodási Közszolgálat, helló Hulladékgazdálkodási Kft.!

Összetett munkát követő formai döntést szentesített szerdai ülésén a Szatmár Megyei Tanács.
Szatmár megye

Napirenden a környezetvédelmi projektek

A környezetvédelmi projektek támogatásáról szóló munkamegbeszélésnek adott otthont ma a Szatmár Megyei Tanács.
Szatmár megye

A megyei tanácsnál járt a főkonzul

Gazdasági és kulturális kapcsolatok erősítéséről egyeztetett Lochner és Pataki.