Külföld

Sulyok Tamás Magyarország új államfője

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
2024.02.26 - 20:11
Hétfőn a kormányzó Fidesz-KDNP államfőjelöltjét, Sulyok Tamást az Országgyűlés 134 igen szavazattal választotta meg Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökévé. Sulyok eddg az Alkotmánybíróság elnöki tisztségét töltötte be.

A magyarországi Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, február 26-án 134 igen, 5 nem szavazattal megválasztották Sulyok Tamást köztársasági elnöknek, aki március 5-én lép hivatalba.

A képviselők a szavazás előtt elfogadták Novák Katalin lemondó nyilatkozatát, az államfői teendőket ideiglenesen Kövér László házelnök látja el.

Megválasztása utáni beszédében Sulyok Tamás azt ígérte, a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok és értékek méltányos kiegyenlítésén fog munkálkodni. Bizonyos hatáskörökben – például a kitüntetések, a kegyelmezés esetén – a lehető legszélesebb transzparencia híve. Meglátása szerint az állam, a nemzet létének alapfeltétele a kölcsönös bizalom az egyének és társadalmi csoportok között egyaránt. Az előítéletektől mentes kölcsönös bizalom a nemzet egységének alapja – tette hozzá. Közölte azt is, hogy számára alapvető fontosságú alkotmányos alapértékek a nemzeti alkotmányos identitás és a népszuverenitáson alapuló államiság.  „A nehézségekkel küzdők, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek vagy magukról gondoskodni nem képesek, a szenvedők, az idős, a beteg, a magányos emberek mindig számíthatnak figyelmemre és támogatásomra” – hangsúlyozta.

„Minden cselekedetemmel azt az egységet szeretném kifejezni, hogy mi, magyarok egy több mint ezeréves történelemmel bíró, büszke, európai és a jogot minden eszközzel érvényesíteni elszánt nép vagyunk, s mindezt meggyőződésből, érzelmektől vezérelve és humorral átszőve vagyunk képesek megtenni” – fogalmazott.
Kifejtette azt is: számára minden hatalom csak a jog keretei között értelmezhető. Meggyőződése szerint a jog értékeket hordoz, ezért központi funkciója az egymással versengő értékek méltányos kiegyenlítése. Sulyok Tamás arról is beszélt, látható, hogy a jogállam jogilag korrekten definiált fogalma hogyan vész el, hogyan alakul át „eszményből bálvánnyá” a jelenlegi Európában a tisztán haszonelvű politikai megközelítés során.

„Magyarságom emberi létem alapvető mozgásformája. Anyanyelvem, kultúrám, családom, munkám, azaz mindenem ide kötődik” – mondta, hangsúlyozva: „aki magyar, az európai is”.

Hírszerkesztő