Az október 6-i főhajtás hagyományos helyszínén, a Zárda-templom előtt gyűltek egybe kedd délután az emlékezők — annak a római katolikus  tábori lelkésznek, Gonzeczky Jánosnak az emléktáblájánál, akit Hám János püspök szentelt pappá, aki tervbe vette az isteni szeretetről elnevezett zárdaszüzek szatmári letelepítését és aki a Zárda-templom munkálatait felügyelte. 

A megemlékezés a Szózat eléneklését követően ökumenikus imával folytatódott, s mint dr. Király Lajos esperes fogalmazott, nem azért idézzük fel sebeinket, hogy ezzel új sebeket ejtsünk, hanem hogy felismerjük, milyen nagy érték a béke, az emberi méltóság és a szabadság. Az esperes kiemelte az emlékezés felelősségét, amely nem a bosszút vagy a megtorlást, hanem az igazságot keresi. 

„Ami akkor kőből épült, azóta imádságból, szeretetből, áldozatból épül tovább” — mondta ft. Ilyés Csaba, római katolikus lelkész, általános helynök, felidézve Gonzeczky János alakját.
Gonzeczky  1844-től mezőhegyesen teljesített lelkészi szolgálatot, s négy évvel később, már a kezdetektől a forradalom pártjára állt, amiért a településen lévő, császárpárti tisztek és legénység gyakran panaszkodott is. Gonzeczky 1848 decemberében elhagyta a misék végéről a császárért való imádkozást, amit egy hazafias imádsággal váltott fel, 1849. január elején a szószékről felolvasta Kossuth december 22-ei kiáltványát, amelyben Magyarország népeit általános népfelkelésre szólítja fel, februárban egy szentmisén úgy nyilatkozott, hogy „átkozott legyen az, aki az osztrák dinasztiának engedelmeskedik”, április végén pedig a szószékről kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot, majd egy beszédében kiemelte Magyarország függetlenségének fontosságát. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy a lelkész 1849. augusztus 6-án és 7-én még egyházi szolgálatait végezte, majd ezt követően elfogták és letartóztatták — Gonzeczky és más lelkészek esetében elsősorban a felségsértő beszédek és cselekmények elkövetését vizsgálták a bíróságok, amit halállal büntettek. Ügyében Hám János püspök is közbenjárt  Haynaunál, s bár a táborszernagy átvette ugyan a kegyelmi kérvényt, de Gonzeczky életét nem volt hajlandó megmenteni — 1849. október 8-án hajnalban, a mindössze 45 éves lelkésszel sortűz végzett.

Hága Jázmin szavalata után Patai Csaba, a Szatmár megyei RMDSZ és a megyei tanács elnöke az emlékezés három fokozatáról beszélt.

„A legegyszerűbb és legkényelmesebb az, amit most mi is teszünk: összegyűltünk itt, ahogy minden évben, végighallgatjuk egymás beszédeit és önök a miénket. Ha elhangzik kiemelkedő, valamiért minket megérintő gondolat, akkor abba pár órára bele tudnunk kapaszkodni, egy-egy fordulata a gondolatainkat kizökkent minket a mindennapok fásultságából, de ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor sokan úgy állunk egyik lábunkról a másikra, hogy közben nem itt vannak a gondolataink. ” — fogalmazott, éles görbetükröt tartva. 

A következő szint, amikor már nem csak passzív hallgatói és elszenvedői vagyunk az eseménynek, már utána nézünk annak, hogy kikre vagy mire is emlékezünk, és „bekerülnek az elménk azon szegletébe, ahol az idő és a tér nem pusztán esetleges, de nagyon is élő emlékezet.” A harmadik szinten pedig már a motiváció is érdekel, hogy vajon mi hajtotta őket, mi volt az a magasztos cél, amelyért feláldozták a vagyonukat, a családjukat - és végső soron - az életüket. „Tudják, hogy mi volt az egyetlen, amit nem adtak fel az aradi vértanúk? A szabadság iránti vágyukat és szerintem valahol itt kell keresni a hazának a szeretetét, a szabadságban, az egyének és az ország szabadságában. Mert ők azért haltak meg, hogy mi, itt ma szabadok lehessünk, hogy szabadon szeressük mindkét hazánkat. ”

Ady Endre sorai megelevenedtek Gál Csanád szavalatában, ahogy „Őszi napnak csendes fénye,” tűzött reá a fényes égre és a Zárda–templomra — s ugyanezen sorokat idézte dr. Simon Előd, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja, aki ünnepi gondolataiban március 15–ét, az ébredés, a remény kezdetét állította szembe október 6–val, a fájdalommal és a gyásszal, amelyen lassan évek múltán csak áttört az őszi napnak csendes fénye, reményt és erőt adva a nemzetnek.

Történelmi visszatekintésében Gnándt Zoltán történelemtanár és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója szintén Gonzeczky János életét idézte fel — összekapcsolva  elsősorban a 13 aradi vértanúval, de alapjában a szabadságharc legtöbb résztvevőjével, akik származásilag, nemzetiségileg s még gondolkodásilag is nagyon különbözőek voltak, viszont a szabadságért közösen tudtak harcolni.

A főhajtás a Barátság Nyugdíjas Klub dalkörének előadását és a koszorúzást követően szokás szerint a Himnusz eléneklésével zárult.

Szabó Kinga Mária

(Fotók: a szerző felvételei)