Az idei Strudlifeszten is több ezer darabot sütöttek az ínycsiklandó sváb finomságból, de most sem tudták olyan gyorsan készíteni, mint amilyen gyorsan elfogytak az aranyló halmok.

Minden, finom falatok iránt fogékony ember egyetért abban, hogy a strudli nem csak méltó, de meg is érdemel egy külön fesztivált — a szatmári svábok jellegzetes (no meg legnépszerűbb és legkedveltebb) ételének ez alkalommal is egy egész napot szentelt a Kálvária-templom német közössége és a Szatmári Német Demokrata Fórum, ily módon is ápolva hagyományaikat, és népszerűsítve a finomságot. Hiszen már az első fesztivált is azzal a céllal szervezték tizenegy évvel ezelőtt, hogy hagyományaikat, kultúrájukat elevenen tartsák közösségükön belül, de meg is ismertessék a világgal, ugyanis egy fesztivál az emberek közötti találkozást, beszélgetést, ismerkedést is jelenti. A találkozás pedig nagyon fontos: a svábokat megerősíti svábságukban, illetve segít abban, hogy mások is megismerjék a sváb kultúrát — amelynek Szatmárban az egyik szimbóluma a strudli, azaz az egykor leggyakrabban az asztalra kerülő sváb étel, hiszen olcsó, ugyanakkor tápláló finomság, ráadásul leves variációja is létezik. A strudlitésztából leeső apró darabokból készül a strudlileves, ami szintén a kedvenc sváb ételek közé sorolható, és nagyon finom, mint ahogy azt a fesztiválozók is megállapíthatták — igaz, ma már annyi engedményt tesznek a modernségnek, hogy apró kockákra vágott füstölt csülökkel is ízesítik, régebb ugyanis „nem pazarolták” ilyesmire a sonkát vagy füstölt kolbászt; a szilvaízzel, édes túróval töltött aranyszínű párnácskák pedig desszertként vagy uzsonnaként kerültek az asztalra.

A Strudlifeszt házigazdájaként Johann Leitner, Stefan Kaiser és Hauler Magdolna köszöntötte az egybegyűlteket s kiemelten az áldott kezeket, azaz a csanálosi, majtényi, csomaközi, nagykárolyi, túrterebesi és természetesen szatmárnémeti csoportokat, amelyek az asztalok mögött állva készítették fáradhatatlanul, hosszú órákon keresztül a strudlit. Igaz, a tésztamassza dagasztásába és gyúrásába (mint ahogy az olajban való sütésnél is) besegített egy-két vállalkozóbb szellemű férfi is, de mint pontosították: a nyújtáshoz, töltéshez a női kézre van szükség. A szorgoskodás közepette külön öröm volt látni a strudlikészítés tudományába még csak most belekóstoló gyerkőcöket, vagy amikor három generáció gyúrta-nyújtotta együtt a tésztát, kimondatlanul is alátámasztva: a strudlinak és fesztiváljának nemcsak múltja, hanem jövője is van. A strudlihoz dukáló, aludttejjel, de még inkább forralt borral fűszerezett jó hangulatot tovább vidámították a Johann Ettinger Német Elméleti Líceum és a Szatmári Gemeinsam Német Ifjúsági Szervezet tánccsoportjának sváb táncai — a látogatók és falatozók száma pedig egyre csak nőtt, s bár az „áldott szorgos kezek” ipari mennyiségű alapanyagot használtak fel, nem tudták olyan gyorsan készíteni és sütni az aranyló halmokat, mint amilyen gyorsan elfogytak.

Szabó Kinga Mária