Vidék

Strudlifesztivál Csanáloson

2014.08.04 - 10:21

A tikkasztó hőség sem riasztotta vissza a csanálosiakat attól, hogy tegnap délután igencsak szép számmal vegyenek részt a községben először megrendezett strudlifesztiválon.

Csanáloson a községnap eddig mindig az újkenyér ünnepe is volt. A hagyományokhoz természetesen továbbra is ragaszkodnak, így idén is volt kenyéráldás a vasárnapi szentmise keretében, és maga az ünnepség is úgy kezdődött, hogy a megszentelt kenyeret és a fonott koszorút követve vonultak fel a pécsi Schütz Kapelle fúvószenekar, a helyi táncosok és mazsorettek vezetésével. A megnyitóig a fúvósbanda remek játékával hozta lázba a meleg elől sátrak alá menekülő csanálosiakat, így nem csoda, hogy már a hivatalos megnyitó is oldott hangulatban telt. Mellau József, a község polgármestere köszöntötte a meghívott vendégeit, a helyieket, nem utolsó sorban pedig megköszönte azt a sok-sok segítséget, amit a lakosoktól kapott a rendezvény megszervezésére. Elmondta, idén először rendeztek strudlifesztivált a községben, eddig újkenyér ünnepeként volt ismert a rendezvény, így azonban jobban beleillik a sváb hagyományok sorába, nem utolsó sorban pedig így a Megyei Tanács támogatását is élvezi. Nemcsak a polgármester, de különböző pártok képviselői is köszöntötték a jelenlevőket: Adrian Stef, a Megyei Tanács elnöke, Eugeniu Avram prefektus, Pataki Csaba szenátor, Riedl Rudolf, a Megyei Tanács alelnöke, valamint Leitner János, a Német Demokrata Fórum elnöke. A köszöntőbeszédeket követően megkezdődtek a színpadi műsorok. A helyi iskolásokon kívül — akik Pom-pom táncot, Lou Begát, Turbó polkát, keringőt, stb. táncoltak — fellépett a szintén helyi Black Angels tánccsoport Lipován Gabriella vezetésével, valamint a szaniszlói, majtényi és kálmándi tánccsoport, helyi énekkar, csanálosi fúvósok, ugyanakkor szintén a tegnapi rendezvényen debütált a frissen alakult, 25 tagból álló Csanálosi Asszonykórus is. Este 7 órakor a Debreceni Operettszínház előadását láthatta a közönség, a nap sztárvendégeként este 8 órakor a magyarországi Irigy Hónaljmirigy együttes szórakoztatta a közönséget.

A kulturális programok mellett természetesen nem maradhattak el a falunapok nélkülözhetetlen jellegzetességei sem: volt strudli, hideg sör, árusok, így mindenki megtalálta kedvére való szórakozást az első csanálosi strudlifesztiválon.

Ide kattintva megnézheti a rendezvényen készült többi képet is!