A koronavírus-járvány megfékezésére 2020 márciusában a legtöbb európai országban karantént rendeltek el. A munkavégzésnek, az iskolai oktatásnak és a gyermekfelügyeletnek az otthonokba való átköltözése komoly kihívást jelentett a kisgyermekes családok számára. A kutatást végzők olyan kérdésekre keresték a választ, hogy: Milyen stratégiákat alkalmaznak a megnövekedett gondoskodási, otthon tanulási, valamint munkavégzési feladatok összeegyeztetésére? Hogyan érinti a megváltozott családi helyzet a családon belüli munkamegosztást? Hogyan küzdenek meg az anyák a munka-magánélet konfliktussal? Hogyan érinti ez a helyzet az anyák mentális egészségét?

A vizsgálat során (2020. május 13. és június 3. között) 53 félig strukturált telefonos és online interjút készítettek magyarországi és erdélyi magyar nőkkel. Az interjúalanyok olyan anyák voltak, akik partnerükkel együtt teljes állásban otthonról dolgoztak a karantén idején, és legalább egy, 2–14 év közötti gyermeket nevelnek. A válaszadók toborzása az interneten keresztül történt, előbb a kutatók saját hálózatain és különféle tematikus Facebook-csoportokon keresztül, majd a korábbi interjúalanyok ajánlása révén, hólabdamódszerrel.

Gyermeknevelés, anyaság

Az anyák az otthonlétre lehetőségként is tekintettek, amikor még inkább jelen tudnak lenni gyermekeik életében. Az úgynevezett „intenzív anyaság” normája főként a középosztálybeli nőket célozza meg, idő- és erőforrásigényes szerepet szánva nekik, valamint szinte kizárólagos felelősséget a gyermek sikeres felnőtti helytállásáért.

Az iskola által hagyott űrt az anyák töltötték be. A szülőkre korábban is nagy teher hárult a gyerekek iskolai előmenetelének biztosítása terén, mindez megsokszorozódott a karantén idején. Ez sokféle, konkrét és mentális feladatot jelentett, de sok anya aggódott a gyermeke lemaradásának veszélye miatt.

A gyerekekkel való foglalkozás az anyák feladata maradt. Tipikusan az anyák azok, akik a gyermekek iskolai életútjának menedzserei, az apák pedig a karantén idején nehezebben tudták „felvenni a fonalat” és érdemben támogatni a gyerekeket.

A számtalan rendelkezésre álló online anyai „kreatív” csoport hasznos ötletforrásnak bizonyult, ám sokan jelezték, hogy azoknak, akik nem tudták gyakorlatba ültetni az itt olvasottakat, inkább nyomasztó volt.

Munkamegosztás

A kutatók leírják, hogy a láthatatlan és a fizetetlen háztartási munka terén a nemek közötti egyenlőtlenségeket nem a COVID-19 okozta, a járványidőszak viszont hangsúlyozta és súlyosbította ezeket: a feladatok a kint és bent választóvonal mentén szerveződtek, és a nőknek jutott a lakáson belüli tevékenységek nagy része; mennyiségében és minőségében megnövekedtek a szükségletek, ezzel együtt a háztartási munkák kapcsán az elvárások is felerősödtek; a home office-ban dolgozó anyákat a világjárvány még inkább a konyhába kényszerítette; a bevásárlás bizonyult annak a háztartási feladatnak, amelybe most leginkább bevonódtak a férfiak; az idősgondozás alapvetően az élelmiszer-vásárlást és gyógyszerbeszerzést jelentette, és ebben főleg az a fél vett részt, akinek a szüleiről volt szó; átmenetileg megszűnt vagy ellehetetlenedett számos bevonható segítség (nagyszülők, kiszervezett házimunka, főleg Romániában a kijárási tilalom miatt); a feladatok mennyiségben megsokszorozódtak, és többnyire a nőkre terhelődtek: csupán azokban a családokban volt példa a megnövekedett teendők elosztásának újratárgyalására, ahol a járvány előtt is rendszeresen valamekkora részt vállaltak ezekből a férfiak.

Munkaszervezés, a munka és család összehangolása

Mint kiderült, minden interjúalany élete gyökeresen megváltozott: az anyák prioritáslistáinak élén a gyerek(ek) nevelése és iskolai feladatainak felügyelete állt; a konfliktus tipikus feloldása a keresőmunka éjszakai, hajnali vagy hétvégi elvégzése volt; a legtöbb anya szelektált a feladatok között, szükség esetén szombaton vagy vasárnap hozta be a lemaradást; nemcsak az idő, de a nyugodt tér is korlátozottan állt rendelkezésükre; az anyák nem panaszkodtak, mert hiábavalónak érezték.

Ehhez képest a házastársuk/élettársuk élete sokkal kevésbé változott: a férfiak munkavégzése nem változott lényegesen a család jelenléte miatt; csekély volt az apák alkalmazkodása a család megváltozott feladataihoz; napközben csak ritkán felügyelték a gyerekeket.

Mentális egészség

A társadalmi távolságtartás, az otthoni munkavégzés, valamint az egyidejű gyerekfelügyelet és oktatás különösen nagy stressznek tette ki és több irányból érkező nyomás alá vonta az anyákat, ami a mért időszak alatt negatív hatással volt a mentális egészségükre. A legjelentősebb stresszfaktorok az idő állandó szorítása, lelkiismeret-furdalás a gyermekeik és a munkájuk miatt egyaránt, a munka állandó jelenléte, magárahagyatottság érzése az állam és a munkáltató irányából, alvásra fordított idő csökkenése, otthoni feszültség, bezártság érzése, társas kapcsolatok hiánya és főleg a karanténidőszak elején a vírustól való félelem voltak. A nehézségek ellenére is több pozitív dolgot fel tudtak sorolni ebből az időszakból: a családdal együtt töltött minőségi idő, lelassulás, idő olyan dolgokra, amikre a hétköznapi rohanásban nem volt.

A tanár anyák helyzete

A felmérést készítők külön kitértek az olyan, a partnereikkel együtt home office-ban dolgozó anyákra, akik egyben pedagógusok és gyógypedagógusok. Nekik nem csak a családjaikról kellett gondoskodniuk, hanem munkájuk, az online oktatásra való átállásuk erős társadalmi figyelem, sokszor ellentmondásos szülői és munkáltatói elvárások közepette zajlott.

A hiányos, bizonytalan szabályozás és ellentmondó elvárások jelentették helyzetük nehézségének egyik forrását: sok iskola késve vagy csak minimálisan fogalmazott meg elvárásokat, a magyarországi szülők pedig a gyerekek lemaradásától félve, illetve saját maguk munkaidejének biztosítása érdekében még több online órát kértek.

Voltak pedagógusok, például a határozott idejű foglalkoztatottak, napközis tanárok, akik az állásuk miatt aggódtak. Az online eszközök pozitív társadalmi megítélése hatott a pedagógusok munkájára is, akik így megpróbálták mélyebben is megismerni ezeket az eszközöket a későbbi használat érdekében, ez viszont roppant időigényes vállalkozás volt. Végül sok pedagógus, ha nem is tartott meg minden online órát, plusz önkéntes feladatot vállalt (kis csoportos órák, folyamatos kapcsolat a diákokkal, mentális támogatás).

Összefoglalás

A felmérést készítők leírták, hogy mivel a kutatásban elsősorban főállásban dolgozó anyákat kérdeztek, égető problémának feltételezték a teljes munkaidős keresőtevékenység, a gyermekek iskoláztatása/nevelése, továbbá a tradicionálisan és többnyire a nőkre háruló háztartási feladatok párhuzamos elvégzését. A megkérdezett, a karantén alatt home office-ban teljes állásban dolgozó, 14 év alatti gyermeket nevelő anyák a többféle munka összeegyeztetését úgy oldották meg, hogy intenzíven jelen voltak a gyermekek életében. Ezt az igényt felerősítette a gyermekek otthoni tanítása (home schooling). A gyermek iskolai sikeressége Magyarországon kétségtelenül a szülői siker vagy bukás mércéjévé is vált. A román oktatáspolitika ezzel szemben igyekezett csökkenteni a szülőkre ilyen téren nehezedő nyomást.

A munkavégzés korábbi, kiszámítható rendjét teljesen felülírta a karantén: egyszerre volt megkönnyebbülés, hogy vége lett a szinte állandó rohanásnak és különóráknak, ugyanakkor az anyákban permanens fáradtság alakult ki, hiszen most minden, korábban szakemberek által végzett feladat is a családokra hárult. Miközben az anyák gyakran hajnalban vagy éjjel végezték keresőmunkájukat, addig az apák munkavégzése nem változott a családi feladatok miatt.

Az anyáknak általában ritkán volt idejük és helyük napközben a félrevonulásra. Míg a gyermekek otthoni tanulásának felügyelete, az iskolai feladatok elvégzésének nyomon követése és a gyerekekkel való foglalkozás szinte kizárólag az anyákra hárult, addig az apák inkább a háztartási feladatok egy részének elvégzésében vettek részt. Ők jellemzően a „kinti” feladatokat végezték (kert, bevásárlás), míg a nőkre maradt a rutinfeladatok zöme. Habár az anyák rengetegnek látták az elvégzendő feladatot, általában természetesnek vették, hogy a családtagok közül ők végzik annak oroszlánrészét. Az interjúalanyok azonban többször is elpanaszolták, hogy magukra maradtak a sokféle feladat elvégzésével. Többnyire az állami, önkormányzati, óvodai segítséget, nem pedig az apák támogatását vagy hozzájárulását hiányolták. A közösségi média egyszerre nyújtott támogatást és nyomasztó élményt sok kisgyermekes szülőnek, akik ebben is sokszor a szülői teljesítményben való elmaradásukat élték meg. Többen is szembesültek ezáltal az állandósult időhiánnyal és kimerültséggel.

A bemutatott karanténhelyzet nyilvánvalóan kihatott az anyák mentális egészségére is, mert jelentősen megnőtt a stressz mértéke. A vírustól való félelmen túl több stresszfaktort is azonosítottak az interjúkban: az állandó időhiány okozta konfliktust, a gyerekek és munkájuk miatti lelkiismeret-furdalást és az állandó fáradtságot. Ezt a helyzetet fokozta a bezártság érzése és ezzel összefüggésben a társas kapcsolatok hiánya. Ugyanakkor mindenki pozitív dolgokat is meg tudott nevezni a karantén időszakából: ilyen volt a családdal töltött idő, a közös étkezések és beszélgetések, a lelassulás vagy sportolás, sok olyan dolog, amire a hétköznapi rohanásban nem jutott idő, és amiről úgy gondolták, hogy szívesen megtartanák a karanténidőszakon túl is. A kutatást készítették: Nagy Beáta közgazdász-szociológus, Budapesti Corvinus Egyetem; Geambaşu Réka szociológus, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Hétfa Kutatóintézet; Gergely Orsolya szociológus, Sapientia EMTE, Csíkszereda; Somogyi Nikolett szociológus, Antwerpeni Egyetem.