Belföld

Stelian Ion: Úgy tűnik, a koalíció a maga egészében egyelőre nem akarja igazából a SIIJ felszámolását

2021.07.20 - 19:23
Az igazságügyi miniszter arról számolt be a kormánykoalíció keddi tanácskozása után, hogy az RMDSZ nem fogadta el az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi osztály (SIIJ) felszámolására vonatkozó, új javaslatát. Stelian Ion úgy vélekedett, hogy a koalíció a jelek szerint egyelőre nem óhajtja a SIIJ felszámolását.

'Úgy tűnik, a koalíció a maga egészében egyelőre nem akarja igazából a SIIJ felszámolását. Új, méltányos javaslattal jöttem, még nem fogadták el' - mondta.

Nyilatkozata szerint javaslata arra vonatkozott, hogy ha egy bíró ellen nyomoz a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vagy a legfőbb ügyészség, illetve valamelyik táblabírósági ügyészség, akkor az érintett bírónak joga legyen kérni az ügy áttételét egy másik, 'szomszédos' ügyészséghez ugyanazon a struktúrán belül. Az RMDSZ azonban ezt a változatot is elutasítja - tette hozzá az igazságügyi miniszter.

'Úgy tűnik, az RMDSZ a SIIJ felszámolásának semmiféle változatát nem tartja megfelelőnek. Az, hogy minden gyűlésen feltételeket támasztanak, annak a bizonyítéka, hogy nem voltak őszinték, amikor megegyeztünk a kormányprogramról. A SIIJ feltétel nélküli felszámolását belefoglaltuk a kormányprogramba, a DNA hatásköreinek visszaállításával együtt. Az RMDSZ-nek nem a speciális ügyészséggel van problémája, hanem a DNA-val. Semmiképpen sem akarja a DNA hatásköreit visszaállítani' - fogalmazott Stelian Ion.

Az igazságügyi miniszter szerint a SIIJ más formában történő újbóli megalakítása a korrupcióellenes harc gyengítését jelentené, ami elfogadhatatlan az Európai Bizottság számára.

'Nehéz az RMDSZ-szel együtt kormányozni, amikor igazságügyről van szó, mert íme, nem szabadultak meg attól a politikától, amelyet az elmúlt években a PSD-vel folytattak. Az igazságüggyel kapcsolatban a PSD elképzeléseit osztják, és ugyanazokkal az elvekkel folytatják' - jelentette ki.

Stelian Ion úgy vélekedett: a SIIJ felszámolásának ügye 'súlyosan' elakadt a parlamentben.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Megtámadta az USR az alkotmánybíróságon a SIIJ felszámolásáról szóló törvényt

Alkotmányossági kifogást emelt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) az igazságügyben elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló különleges ügyészség (SIIJ) felszámolásáról szóló törvény ellen.
Belföld

Megszavazták: felszámolják a SIIJ-t

Megszavazta a szenátus az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség felszámolására vonatkozó törvénytervezetet. Az USR megtámadja az alkotmánybíróságon „az úgynevezett felszámolásról” szóló döntést.
Belföld

Módosításokkal elfogadta a szenátus jogi bizottsága a SIIJ felszámolásáról szóló törvénytervezetet

Módosításokkal elfogadta a szenátus jogi bizottsága az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolására vonatkozó törvénytervezetet. A bizottság tagjai szavazattöbbséggel döntöttek a csütörtöki ülésen a jogszabály elfogadásáról.