Szatmárnémeti

Ştef lemondását követelik

2014.09.12 - 10:44

Adrian Ştef Szatmár megyei tanácselnök lemondását követeli az ACL Szatmár megyei vezetősége, mivel állításuk szerint az elnök önös politikai érdekeit követve osztja a közpénzeket.

 

Sajtóközleményben adott hangot nemtetszésének a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) megyei vezetőtestülete, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által létrehozott alakulat ugyanis úgy véli, számos törvénytelenségre került sor az elmúlt napokban. Emlékeztetnek: közös elnökjelöltjük, Klaus Johannis feljelentést tett Liviu Dragnea ellen választási csalás kísérletének vádjával. Állítják: a miniszterelnök-helyettes által kezdeményezett, a helyi választott vezetők (tanácselnökök, polgármesterek, önkormányzati képviselők) mandátumvesztés nélküli pártváltását lehetővé tevő jogszabály alkotmányellenes, és kizárólag azt a célt szolgálja, hogy előnyösebb helyzetbe hozza a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökjelöltjét, Victor Pontát. Az ACL Szatmár megyei vezetősége által kiadott közlemény szerint helyi szinten is számos törvénytelenséget követtek el a jogszabály által nyújtott lehetőségeket kihasználva, így Adrian Ştef tanácselnök, Ovidiu Silaghi képviselő, valamint Călin-Popescu Tăriceanu, az egyelőre még be nem jegyzett Liberális Reformok Pártjának (PLR) elnöke is azok közé tartozik, akik súlyos visszaélésekkel vádolhatóak. Mint kifejtik, Ştef tanácselnöki befolyását kihasználva arra próbálja kényszeríteni a polgármestereket és az önkormányzati képviselőket, csatlakozzanak egy „fantompárthoz”, és szolgálják a PSD érdekeit. „Az a polgármester, aki nem a PSD és Victor Ponta szekerét tolja, nem kap pénzt az iskola fenntartására, fizetésekre, utakra, kanalizálásra” — állítják az ellenzéki pártvezetők, akik szerint Ştef kizárólag saját politikai érdekeinek érvényesítésére használja hatalmát és a kezében levő közpénzt. Felszólították ugyanakkor: mondjon le mandátumáról. Az ACL továbbá ismét figyelmeztette a pártváltókat: elveszítik mandátumukat, ha átiratkoznak más alakulatba, mivel az alkotmánybíróság minden valószínűség szerint elkaszálja majd a „politikai migrációt” megengedő jogszabályt.