Szatmárnémeti

Ştef: a referendum ügyében hallgatott meg a DNA

2013.08.22 - 09:01

A frissujsag.ro augusztus 20-án megjelent „Visszalépett Silaghi, kihallgatták Ştefet” cikk kapcsán, a Szatmár Megyei Tanács elnöki kabinetjének sajtóirodája az alábbi észrevételt küldte szerkesztőségünknek.

A Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Ştef — a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben — augusztus 20-án az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) nem az Ovidiu Silaghi ellen indított bűnvádi eljárás kapcsán jelent meg, hanem a Valer Marian szenátor által megfogalmazott, a referendummal összefüggő vádak kapcsán tett nyilatkozatot.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen tett nyilatkozatát követően a helyi sajtó kérdéseire reagálva a Megyei Tanács elnökének határozott válasza volt: „Az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen jómagam és Ovidiu Silaghi nem az ellene indított bűnvádi eljárás kapcsán tettünk nyilatkozatot. Ugyanazon ügy kapcsán jelentünk meg, Valer Marian saját maga ellen tett feljelentésével kapcsolatban hallgattak ki, mely szerint Valer Mariant azzal bízták meg, hogy akár megvesztegetéssel is, de győzze meg a szavazókörzetek vezetőit, hogy a részvétel érje el az 50 százalékos érvényességi küszöböt. A Valer Marian által felhozott vád egy frusztrált és beteg elme szüleménye.”