A Steaua ledolgozta Bukarestben az amszterdami kétgólos hátrányt, és a tizenegyes rúgásokig vitte az Európa Liga tizenhatoddöntőjének visszavágóját, majd kiharcolta a továbbjutást. A Kolozsvári CFR-nek nem sikerült a bravúr, az Inter a Gépész utcában is győzött.
Hatalmas bravúrt vitt véghez a Steaua labdarúgócsapata az Európa Liga csütörtök esti bukaresti mérkőzésén, de az Ajax elleni találkozó képét tekintve teljesen megérdemelt a fővárosi alakulat továbbjutása.
Laurenţiu Reghecampf vezetőedző csapata a kétgólos hátrány ismeretében nagy lendülettel vetette bele magát a küzdelembe, az Ajax azonban, túlélve a kezdeti periódust, nagy helyzetig is eljutott Viktor Fischer révén. A 38. percben szerzett vezetést a Steaua: az előrehúzódó balhátvéd, Iasmin Latovlevici vett le szépen Vlad Chiricheş hosszú indítását, majd átemelte a kifutó Kenneth Vermeert.
A bukaresti csapat megérezte a lehetőséget, és már Adrian Popa révén közel járt a hosszabbítást jelentő gól megszerzéséhez, de ez végül Chiricheşnek jött össze a 76. percben: a hátvéd egy kifejelt labdát húsz méterről küldött a jobb felsőbe.
A kétszer tizenöt perc alatt a hollandoknak volt több lehetőségük, de a döntés a büntetőkre maradt. Az idegek harcából a Steaua jött ki jobban (4–2-re hozta a „párviadalt”), az Ajax részéről a csereként beálló Lasse Schöne és Nikolas Moisander is hibázott.
A Steaua ezzel „lemásolta” a 2005-ös eredményét, amikor hasonló eredménnyel jutott az UEFA Kupa (az Európa Liga jogelődje) nyolcaddöntőjében, akkor a Valenciát búcsúztatta a Walter Zenga által edzett akkori fővárosi alakulat.
A következő körben a Steaua a Bajnokok Ligája–győztes Chelsea-vel mérkőzik. Az első találkozót március 7-én, Bukarestben rendezik, a visszavágót március 14-én játsszák.
A Kolozsvári CFR-nek viszont nem sikerült csodát tennie, ráadásul az Internazionale még a Gépész utcai stadionban is oktatta Paulo Sergio edző tanítványait. Az olaszok kétgólos előnyt kellett megőrizzenek, de mindezek ellenére is erős kezdővel álltak fel. Mindkét csapat alakított ki helyzeteket, de a gólokat az Inter szerezte. Rodrigo Palacio iramodott meg a 22. percben a jobb oldalon (a lemaradó hazai védelem lest reklamált), középre adott passzából nem volt nehéz dolga Fredy Guarínnak a kapuba továbbítania. A szinte kilátástalan helyzetben kockáztatott a CFR, védő helyett csatárt hozott be, de az első játékrész hosszabbításában Guarín tudott duplázni: Mario Felgueiras hibázott nagyot, amikor kiejtette a labdát, amelyre lecsaptak a vendégek, és végül Guarín szerzett újabb gólt. A második félidőre visszaesett az iram, valószínűleg a kolozsváriak is belátták, hogy vajmi kevés az esélyük a továbbjutáshoz szükséges öt gól begyötrésére...
Andrea Stramaccioni elkezdte lehozni kulcsembereit, míg a kolozsváriaknak a szépítés sem jött össze. Ráadásul Camora a kiállítás sorsára jut, mivel utolsó emberként szabálytalankodott. A kegyelemdöfést a csereként beálló Marco Benassi adta meg a hajrában, így biztosan lépett tovább az Inter.
Az EL első kieséses körének nagy meglepetését egyébként a Rubin Kazany szolgáltatta: a spanyolországi 2–0-s győzelem után Moszkvában csak 1–0-s vereséget szenvedtek az Atlético Madridtól, így az orosz alakulat kiejtette a címvédő csapatot.
Európa Liga, tizenhatoddöntők, visszavágók
Kolozsvári CFR – Internazionale 0–3 (Guarín 22. perc, 45+3., Benassi 89.; kiállítva Camora, 80. perc – CFR). Továbbjutott: az Internazionale, 5–0-s összesítéssel.
Steaua – Ajax 2–0 (1–0, 2–0, 2–0; tizenegyesekkel 4–2; gólszerzők: Latovlevici 38., Chiricheş 76.). Továbbjutott: a Steaua, 2–2-es összesítéssel, tizenegyesekkel.
Dnipro – Basel 1–1 (tj.: a Basel, 3–1-es összesítéssel)
Lazio – Mönchengladbach 2–0 (tj.: a Lazio, 5–3-as összesítéssel)
Lyon – Tottenham 1–1 (tj.: a Tottenham, 3–2-es összesítéssel)
Metaliszt – Newcastle 0–1 (tj.: a Newcastle, 1–0-s összesítéssel)
Genk – Stuttgart 0–2 (tj.: a Stuttgart, 3–1-es összesítéssel)
Rubin Kazany – Atlético Madrid 0–1 (tj.: a Rubin, 2–1-es összesítéssel)
Benfica – Leverkusen 2–1 (tj.: a Benfica, 3–1-es összesítéssel)
Bordeaux – Dinamo Kijev 1–0 (tj.: a Bordeaux, 2–1-es összesítéssel)
Chelsea – Sparta Praha 1–1 (tj.: a Chelsea, 2–1-es összesítéssel)
Fenerbahce – BATE Boriszov 1–0 (tj.: a Fenerbahce, 1–0-s összesítéssel)
Hannover – Anzsi Mahacskala 1–1 (tj.: az Anzsi, 4–2-es összesítéssel)
Liverpool – Zenit 3–1 (tj.: a Zenit, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal)
Olympiakosz – Levante 0–1 (tj.: a Levante, 4–0-s összesítéssel)
Viktoria Plzen – Napoli 2–0 (tj.: a Plzen, 5–0-s összesítéssel).
A nyolcaddöntők párosításai
Plzen – Fenerbahce
Benfica – Bordeaux
Anzsi – Newcastle
Stuttgart – Lazio
Tottenham – Internazionale
Levante – Rubin Kazany
Basel – Zenit
Steaua – Chelsea.
Az első mérkőzéseket március 7-én, a visszavágókat március 14-én játsszák.