Nagykároly

Star Select — ötödször

2012.11.18 - 21:10

Idén huszonkét ígéretes tehetség indulhatott a nagykárolyi zenei tehetségkutató verseny döntőjében.

 

A zene és az éneklés szeretete jellemezte az ötödik alkalommal megszervezett Star Select tehetségkutató verseny azon huszonkét énekesét, akik a profikhoz hasonlóan álltak a zsűri elé és hangi adottságaikkal elkápráztatták a közönség tagjait is. Az idei tehetségkutató döntője a Károlyi-kastély lovagtermében kapott helyet, ahol népes közönség előtt mutatkoztak be a fiatal tehetségeket. A verseny kezdetén Kiss Zita és Fogas Sebastian, az est házigazdái köszöntötték a közönséget, kiemelve az esemény célját, ami az ígéretes tehetségek felkutatásában rejlik. Ahogy már az elmúlt években megszokhattuk, a versenyzők több kategóriában mutatkozhattak be a négytagú zsűri előtt. Az ítészek asztalánál a Művelődési Ház három kiváló énekese: Altfater Andrea, Nagy Anita és Vitéz Júlia, valamint Kiss Zita foglalt helyet. Az énekesek korosztály szerinti kategóriában — I—IV., V—VIII., IX—XII. osztályosok — mérhették össze énektudásukat, az est végén pedig közülük került ki a kategóriánkénti három dobogós helyezett, valamint a két különdíjas. A több mint három órán át tartó versenyben két szatmárnémeti diák is bemutatkozott. Miután az összes versenyző bemutatta produkcióját, a zsűri három énekese lépett a színpadra egy-egy dal erejéig, miközben Kiss Zita, a zsűri elnöke a szavazatok összesítésén dolgozott. Rövid szünet után meg is született a döntés, az idei Star Select győztesei Csizmár Bernadett (I—IV. osztályos kategória), Ráp Regina (V—VIII. osztályos kategória) és Gnándt Gréta (középiskolás kategória) lettek. Balázs Júlia, Latiș Larisa és Bulyáki Kitty második helyen végeztek, Fleisz Diána, Gabor Tania és Podolyák Tyffany pedig a képzeletbeli dobogó harmadik fokára állhattak fel.

Mészáros Petra