Vidék

Sportcsarnok épül Krasznabélteken, megújulnak az iskolák

2022.05.27 - 16:11
Több, fontos fejlesztési beruházást valósítanak meg az idén Krasznabéltek község területén. Új sportcsarnok épül, rehabilitálják az iskolákat és szennyvízhálózatot építenek ki.

Jól haladnak annak a sportcsarnoknak az építési munkálatai, amelyet az Országos Befektetési Tanács (CNI) alapjaiból finanszíroznak Krasznabélteken. Az 1,9 millió Eurós beruházás nyomán az egyik legnagyobb méretű, ilyen jellegű sportlétesítmény épül a megye területén. A lelátón 180 személy tud majd helyet foglalni, a létesítménynek pedig lesznek saját öltözői, vizesblokkja és parkolója is. A tervek szerint ősszel már át is adhatják azt a sportolni vágyó közösségnek.
A sportolási lehetőségek fejlesztése mellett több egyéb területen is fejlődik Béltek község. Amint arról Bartók-Gurzău János polgármester lapunk helyszíni látogatásakor beszámolt, mind a hat településen kiépítik a szennyvízhálózatot, a község pedig saját tisztítóállomást létesít majd Krasznagyöngyön. A beruházásra a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL 2.) keretében nyertek finanszírozást. Emellett kér Európai Unió által támogatott projekt is fut jelenleg a településen. A Regionális Operatív Program (POR) 2014-2020-as ciklusában nyert pályázat segítségével a krasznabélteki és a szakaszi általános iskola épületét teljes mértékben rehabilitálják. A munkálatok jelenleg is folynak, mindkét iskola egy-egy millió Euróból újul meg. A nyílászárókat hőszigeteltekre cserélik, a falakat 10 centiméter vastag szigeteléssel borítják be, így energiahatékonyság szempontjából teljesen feljavítják az ingatlant. A tetőszerkezet is megújul, és az oktatást teljes mértékben digitalizálják, okostáblákkal és több száz táblagéppel szerelik fel. Egyébként a község területén jelenleg kicsivel több mint 400 óvodás és iskolás gyereket tartanak számon. Az óvodaépület szintén teljesen új építésű. A bélteki oktatási intézmények egyébiránt immár két éve szerepelnek a Meleg étel az iskolákban elnevezésű programban. Ennek értelmében ételfutár cég szállítja számukra naponta a háromfogásos ebédet. Ezt a kormányprogramot országos szinten 150 tanintézményben vezették be kísérleti jelleggel, ebből az egyik a krasznabélteki. Megyénkben egyébként még két iskolában, Krasznaterebesen és Szamoskarssón működik ez a fajta étkeztetési rendszer. Ez a kezdeményezés megyeszinten összesen több mint 800 kisdiáknak biztosít az iskolában elfogyasztható, napi egyszeri meleg ételt.

Végh Balázs

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Új üzleti kapcsolatok segítik a szatmári borászok fejlődését

Tartós partneri kapcsolatok lehetőségét kínálta bortermelők számára a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szatmárnémeti regionális képviselete és a Partiumi Falugazdász Hálózat által szervezett borászati konferencia.
Vidék

A tasnádi lakosok is igényelhetik a fűtés-, és energiatámogatást

Október 18-tól már a tasnádi lakosok is igényelhetik a fűtés-, valamint az energetikai számlák kifizetéséhez történő kiegészítésre vonatkozó támogatást - tudatta közösségimédia-oldalán a Tasnádi Polgármesteri Hivatal.
Vidék

Reális az esély, hogy még idén elkezdődjön a tényleges munka

Az óvári határátkelőnek és gyorsforgalmi útnak több pozitív hozadéka is lesz Vetés község számára. Tehermentesülnek és elérhetőbbek lesznek a települések, vonzóbbak az iparnak.