Sport

Sportban és tanulásban is remekelnek a lázári karatékák

2020.07.30 - 12:27

A tucatnyi hazai és nemzetközi versenyeken szerzett érmekkel büszkélkedő sportolók majdnem a kezdetektől „szamurájok” és Lázáriban, Magos Róbert karatemester és Filer Iván oktató kezei alatt nőttek fel. Vida Ármin 2018-ban a Szatmár Megyei Karate Egyesület (AJK) legjobbjának járó díjat is hazavihette, miután a világbajnokságon az 5. helyen zárt. Tavaly is a legjobbak között volt, hiszen a felnőtt kumitecsapattal – az országos bajnokságon megszerzett dobogós helyért – a megye legjobbjának lett választva.

Most Vida felvételt nyert a Rendőrakadémiára, és a Csendőr Egyetemen fog tanulni ősztől.

Konya Arnold sem adja alább: ő Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre nyert felvételt.

Vida Ármin és Konya Arnold egyébként azt a kvartettet erősíti, akik a lázári edzőteremben dolgoztak meg a legmagasabb fokozatért, a fekete övért. Kettejük mellett ugyanis Stelian Trif és Alexa Bettina büszkélkedhet az 1. Danos mesteri fokozattal.

Ugyan nem a lázári szekció sportolója, de Lázáriban született Magos Robert Patrick is, aki édesapja nyomdokaira lépve évről évre magasabbra helyezi a mércét. Tavaly Európa-bajnoki bronzéremmel tért haza, és ezzel az év sportolója lett az AJK-nál.

„A Samuraiul Sport Klub lázári karateszekció sportolói kiváló eredményekkel büszkélkednek. Az elmúlt 15 évi aktivitásunk alatt jól teljesítettünk a hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt, karatékáink 128 érmet szereztek. Ezek között a felnőtt kumitecsapat országos bajnokságán begyűjtött aranyérem, az egyéni Eb-bronzérem és a vb-döntő szereplés a legszebben eredményeink. Ehhez kellett a szülők kitartó támogatása, Lengyel István polgármester, Béres Antal alpolgármester és a lázári önkormányzat bizalma, amit ezúton is szeretnénk megköszöni” — nyilatkozta Magos Róbert mesteredző.

Ajánljuk még a témában:

Sport

Karate: három érem, három színben a Hara Kupáról

Segesváron készülnek a bajnoki küzdelmekre.
Sport

Karate: duplázott az országos bajnokságon Magos

Jól teljesített Csintalan, Prada és Bobiţă is.
Sport

Karate: Magos Robert Patrick az Év Sportolója

X. Szatmári Karate Gála 2024. Több mint 40 sportolót díjaztak a 2024-es évben elért kiemelkedő teljesítményükért.