Belföld

Speciális nyugdíj-kiegészítést szavaztak meg maguknak a törvényhozók

2015.06.16 - 16:28

Elfogadta a parlamenti képviselők és szenátorok speciális nyugdíj-kiegészítéséről szóló törvénymódosítást kedden a parlament két házának együttes ülése.

A jogszabály szerint a romániai törvényhozók a hivatalos nyugdíjkorhatár elérése után a parlamenti mandátumuk idejével arányos juttatást kérhetnek a parlamenttől, a rendes nyugdíjuk kiegészítéseként. A pótlék három teljes mandátum (vagyis 12 év) parlamenti tevékenység felett már nem növekszik: a legnagyobb parlamenti nyugdíj-kiegészítés így mintegy 4000 lej lehet.

A tervezet kezdeményezői között eredetileg kormánypárti és ellenzéki törvényhozók egyaránt voltak, miután azonban a sajtó bírálni kezdte a törvényhozók "önzését és kapzsiságát", a liberális ellenzék visszavonta aláírásait, és nemmel szavazott.

A kezdeményezők nevében Anghel Stanciu szociáldemokrata képviselő a "parlament visszavételére" szólította fel a törvényhozókat és azzal érvelt, hogy nem lehet erős, a korrupció kísértésének ellenálló törvényhozása az országnak, ha a parlamenti juttatások nem vonzóak.

Kerekes Károly, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője, aki 1990 óta tagja a bukaresti parlamentnek, arra emlékeztette társait, hogy 2010-ben a gazdasági válság idején hétféle speciális nyugdíjat (köztük a törvényhozóit) töröltek el, egyedül a bírákét "mentette meg" az alkotmánybíróság, akik - statútumuk szerint - 25 ezer lejes öregkori juttatásra számíthatnak.

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szerint már csak ez a törvény hiányzott ahhoz, hogy a bukaresti parlamentbe vetett bizalom minden más közintézménynél alacsonyabb szintre süllyedjen: szerinte ez a bizalmi szint magát a demokráciát veszélyezteti.

A parlamenti külön nyugdíj visszahozása azt követően került a román sajtó célkeresztjébe, hogy a módosítás egyik liberális kezdeményezője, Vasilica Steliana Miron azzal példálózott: a férje tartja el, mert szenátori fizetése fodrászra sem elég.

Romániában egy törvényhozó 5000 lej körüli fizetést kap, ám ennek mintegy kétszeresét költheti képviselői vagy szenátori irodája működtetésére, továbbá úti- és szállásköltségei jelentős részét is elszámolhatja. Erre alapozva a Romania Libera című lap egy 2011-ben készült összehasonlítás nyomán arra a következtetésre jutott, hogy - bár a magyar törvényhozóknak nagyobb a fizetésük - a román államnak háromszor annyiba kerül egy törvényhozó, mint Magyarországnak.

Romániában a bruttó átlagbér áprilisban kevéssel haladta meg 2500 lejt, az átlagnyugdíj pedig 890 lej volt.