Pénteken 21 órától a Bukaresti Naţional Arénában világbajnoki selejtezőt játszik egymás ellen a román és magyar labdarúgó–válogatott.
A románok elleni bukaresti győzelem valószínűleg pótselejtezőt ér, míg a vereség nagy eséllyel a világbajnokságtól való távolmaradást jelentené a magyar labdarúgó–válogatott számára. Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese jelenleg egy ponttal előzi meg a nagy rivális románokat, vagyis a pénteki sikere esetén négypontosra növelné előnyét, ami három fordulóval a sorozat vége előtt már megnyugtató lenne. Kiváltképpen úgy, hogy a magyaroknak ezt követően nem lenne más dolguk a pótselejtezőt érő második hely megszerzéséhez, minthogy hazai pályán legyőzik jövő kedden Észtországot, illetve októberben Andorrát, a csoport két leggyengébb csapatát. A papírforma szerint valószínűsíthető hollandiai vereség sem veszélyeztetné a második helyet.
A legizgalmasabb helyzet döntetlen esetén alakulna ki a csoportban, mert Törökország ismét versenybe szállhatna a második helyért. Már csak azért is, mert Andorra legyőzése nem okozhat gondot a török együttesnek, s ezáltal a magyarokat két, a románokat egy pontra megközelítené az immár Fatih Terim által irányított gárda, amely jövő hét kedden Bukarestben lép majd pályára.
Világbajnoki selejtezők
Pénteki közvetített mérkőzések
Románia – Magyarország (21 óra, m1, Antena 1, GSP Tv)
Németország – Ausztria (21.45 óra, magyar Sport 1)
Anglia – Moldova (22 óra, magyar Sport 2, sport.ro)
Kazahsztán – Feröer–szigetek (18 óra, magyar SportKlub)
Szerbia – Horvátország (21.45 óra, Dolce Sport 2)