Belföld

Sorozatos tüntetések Victor Ponta ellen

2014.11.10 - 10:15

Az ország több városában tüntetni hívták mindazokat, akiket felháborított a külföldön tartózkodó románok szavazásának akadályoztatása, illetve Victor Ponta „hazug politikája”. A tiltakozók ugyanakkor arra kérték a lakosságot, voksoljanak november 16-án.

 

Szombaton és vasárnap az ország számos városában tüntetést szerveztek a szabad választásért és Ponta ellen. Kolozsváron tízezrek tüntettek, Temesváron is több ezren vonultak utcára, de tüntetés volt Bukarestben, Nagyváradon, Iaşi-ban, Craiován, Konstancán és Brassóban is. Mindegyik helyszínen Victor Ponta és a PSD ellen skandáltak jelszavakat, és azt követelték, hogy legalább a második fordulóban legyen tiszta a voksolás, és hagyják szavazni azt a több százezer külföldön dolgozó romániait is, aki ugyancsak változást szeretne — és akiket épp emiatt Pontáék az első fordulóban igyekeztek megakadályozni a szavazásban. Ugyanakkor arra szólították fel Románia lakosságát, hogy „mindenki menjen el szavazni november 16-án, ha már a külföldre szakadtakat akadályozza a hatalom, akkor mi mutassuk meg a voksainkkal, hogy változást akarunk!”. Több helyszínen, többek között Nagyváradon e héten pénteken újabb engedélyezett demonstrációt szerveznek.

 

„Jöjjenek szavazni!”

A szombati nagyváradi tüntetésen, a Szent László téren összegyűlt több száz tüntető olyan transzparenseket emelt a magasba, amelyeken például ez volt olvasható: „Ponta becsap minket, nem akarjuk elnöknek!”; „Minket nem lehet átverni!”; „Erdély megmenti Romániát”; „Hagyjátok a szórványba szakadtakat is szavazni!”; „A Romania TV és az Antena 3 a maffia reklámozói”; „Jöjjenek szavazni!”. A demonstrálók a Ponta vezette PSD-hatalom távozását követelték, arra kérték a lakosságot, hogy november 16-án mindenki menjen el szavazni, és senki ne válassza Pontát, aki szerintük „a rosszabbnál is rosszabb lenne az egész országnak”. Egy adott pillanatban a tüntetők egy olyan óriási vásznat feszítettek ki, amin ez volt olvasható: „Az erdélyi eredmény az egész országnak ideális”. (Mint ismeretes, az első fordulóban Erdélyben és a Partiumban Klaus Iohannis nyert, mindenütt megverve Pontát, aki viszont Ó-Romániában vezet.)

 

Nagykövetek is megszólaltak

Mondjon le a PSD-kormány külügyminisztere, Titus Corlăţean, mert Ponta érdekében akadályozni próbálja a külföldön szavazni akaró román állampolgárokat a voksaik leadásában — sürgette a leköszönő Traian Băsescu államfő. Mint ismeretes, a külföldön élő sok százezer román állampolgár általában haladáspárti, és most, november 16-án túlnyomó többségük Iohannisra szavazna a döntő második fordulóban, Ponta helyett. Ám már az első fordulóban is nagyon sokan nem élhettek választójogukkal, mert a hatóságok akadályozták, lassították a szavazást, a szavazókörzetek bezárásáig. Miközben Románia nagyobb városaiban és a román külképviseletek előtt is a tiszta voksolás érdekében, több szavazókörzet felállításáért tüntetnek az emberek, a bukaresti Központi Választási Iroda tudatta: lehetséges több szavazókörzetet felállítani külföldön. Erre a PSD-kormány külügyminisztere, Titus Corlăţean azt tudatta: szerintük nem lehet, és nem is fognak ilyet tenni. Pedig a Románok Európai Egyesületeinek Szövetsége is bírálja a külügyminisztert, mert kevés külföldi szavazókörzetet állított a szaktárca, noha kétszer annyi körzetre lenne szükség. Párizsban, Londonban, Brüsszelben, Rómában, Münchenben többórás sorokat kellett kiállniuk a szavazni vágyó romániaiaknak. Most megszólalt még Nagy-Britannia romániai nagykövete is, Paul Brummell, aki azt kérte, Románia biztosítson több külföldi szavazókörzetet a második fordulóra. Ezt szorgalmazta ráadásul Románia párizsi nagykövete is. Ráadásul a hét végén egy német EP-képviselő, Günther Krichbaum egyenesen levelet intézett az Európai Bizottság (EB) elnökéhez, Jean-Claude Junckerhez, amelyben leszögezi: „a szavazókörzetek utasítást kaptak Pontáéktól a voksolás akadályozására” — ezért az EB elnökét is kéri, járjon közbe, hogy a második fordulóban ne tehessenek így.