Belföld

Sorin Cîmpeanu bejelentése szerint pénteken tárgyal a kormányfő a tanügyi szakszervezetek képviselőivel

2022.01.20 - 08:42
Pénteken 11 órától tárgyal Nicolae Ciucă kormányfő a tanügyi szakszervezetek képviselőivel - közölte szerda este Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.

A találkozó előzménye, hogy aznap a bérköveteléseik nyomatékosítása érdekében kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek a pedagógusok.

Sorin Cîmpeanu elmondta, hogy az oktatási minisztérium a párbeszéd híve és támogatja a tanárok méltányos bérezését. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a közoktatásban dolgozó pedagógusok továbbra is a gyermekek érdekeit tartják szem előtt, hangsúlyozva, hogy maga is jogosnak tartja a tanügyi szakszervezetek elégedetlenségét.

A tárcavezető elmondta, hogy a források hiánya miatt volt szükség a pedagógusbérek részleges lefagyasztására. Emlékeztetett arra, hogy a szűkös költségvetési keretek ellenére idén 4 százalékkal nőtt a tanügyi alkalmazottak fizetése, így ezeknek a szintje a 2017-es közalkalmazotti bértörvényben előírt 32 százalékhoz képest eddig 20 százalékkal emelkedett. 'Tehát a tanügyben egy újabb 12 százalékos béremelés van még hátra' - jelentette ki. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Kezdődnek az érettségi vizsgák!

Hétfőn kezdődik a nyári érettségi, amelyre idén több mint 134.000-en iratkoztak be országszerte. Végleges eredményeket július 12-én lesznek.
Belföld

Tiltakozó akciókba kezdtek hétfőn a postai alkalmazottak

A postások február 29-éig naponta 11:30 és 14 óra között terveznek tüntetni Bukarestben a kutatási, innovációs és digitalizációért felelős minisztérium előtt. A postásállomány nagyobbik hányada minimálbért kap.
Belföld

Részleges megállapodás a fuvarozókkal és a gazdákkal

Hat pontban jutottak egyezségre a szállításügyi minisztérium képviselői a fuvarozók és a gazdák képviselőivel. Most is a kivételek elérése volt a cél.