November 14-én 19 órai kezdettel tartja az idei évad első nagyszínpadi bemutatóját a Harag György Társulat, Bocsárdi László rendezésében. A négy UNITER-díjas színházi rendező immár ötödik alkalommal rendez Szatmárnémetiben, ezúttal Tiago Rodrigues SOPRO című darabjának magyar nyelvű ősbemutatóját, Király Szabolcs és Dálnoky Réka fordításában.

Tiago Rodrigues portugál színész, rendező, drámaíró és producer. Nemzetközileg elismert munkásságának ismérve,
hogy lebontja a határokat a színház és a különböző valóságok között, miközben megkérdőjelezi a társadalmi és
történelmi jelenségekhez való viszonyunkat. Egész pályafutása során arra törekedett, hogy hidakat építsen városok és országok között; egyszerre házigazdája és szószólója az élő színháznak. 2023-ban a franciaországi Avignoni Fesztivál igazgatójává nevezték ki, amely a világ legnagyobb színházi és előadóművészeti eseménye.

A SOPRO ősbemutatója 2017. július 7-én volt a franciaországi Avignoni Fesztiválon. A próbafolyamat során a szerző színházi emlékeket és anekdotákat gyűjtött Cristina Vidaltól, aki 39 éven át volt a lisszaboni Teatro Nacional D. Maria II színház súgója.

„Valaki felhívta a figyelmemet Tiago Rodriguesre, miután a most színpadra vitt darab szövege megjelent román
nyelven. Végigolvastam és telibe talált. Úgy éreztem, hogy ez a szöveg számomra nagyon személyes, mert a
színházzal való viszonyomat tudom vele körüljárni. A darab egy kétségbeesett kiáltása a szerzőnek, miszerint
veszélyben van a kultúra, ezt pedig a színházon keresztül fogalmazza meg. Olyan időszakot élünk, amikor azt
érezhetjük – és ez egy globális jelenség -, hogy a kultúra háttérbe szorul, a világot irányítóknak nem érdekük, hogy
a kultúra, a színház, a művészet erős maradjon. Nem érdekük, hogy kritikusan gondolkodó emberek töltsék be a
földkerekséget, hanem az árral sodródó és méltóságukat feladó személyekre van szükségük. Tiago Rodrigues egy
olyan helyzetről beszél, ahol már nincs színház, és fel akarja idézni a színház a szellemét. Ezáltal a saját, színházzal
kapcsolatos viszonyáról beszél, gondolatai pedig találkoznak azzal, ahogy én érzek a kultúra helyzete kapcsán.
Kultúra nélkül nincs emberiség, ezért most sokkal fontosabb színházat csinálni, mint mondjuk fél évszázaddal
ezelőtt” – mondja Bocsárdi László, az előadás rendezője.

„Amikor Bocsárdi László ajánlatai között elolvastam ezt a darabot - akkor még román nyelven, mert magyarra még
nem volt lefordítva - egyből lecsaptam rá. Elsősorban azért, mert Méhes Kati személyében van egy olyan
színésznőnk, aki meg tudja csinálni, és aki után úgyszólván kiabál is ez a drámaszöveg. Azt gondolom, hogy ez a
szó klasszikus és legszorosabb értelmében is vett jutalomjáték tud lenni egy olyan színésznőnek, aki alkotóként egy
egész életet dolgozott végig - nem akárhogyan - a szatmári színjátszás szolgálatában.
Bocsárdi Lászlónak sem véletlenül jutott eszébe éppen nálunk megcsinálni, és én magam is első olvasásra megláttam a fantáziát benne. A darab - sok egyéb mellett - az alázatról is szól, a világról pedig a színházon keresztül beszél, költői, mégis önreferenciáls módon. Ilyen értelemben éreztem azt, hogy ez az előadás sokak életszinonimája tud lenni - és nemcsak a színházi embereké! -, miközben Méhes Katiról magáról is feltárhat majd valamit a közönségünknek. De nemcsak ő, hanem nagyon sokan eszembe jutottak persze közben, olyanok, akik már nincsenek köztünk - a háttérszemélyzetből és a művészszemélyzetből egyaránt. A színháznak, mint ügynek szentelt egész életek...
Ez egy nagyon autopétikus előadás, ami azért világról beszél, miközben nagyon hangsúlyosan tematizálja magát a
színházat is - és épp azáltal tud mégis sokkal tágabb jelentéstartományokig eljutni, hogy feltakar kulisszatitkokat és
az alázatról beszél, amivel egy ügynek szenteli az ember az egész életét. Nem lehet nem érezni, hogy mindez
milyen mélyen vallomásos gesztus a rendező részéről is. Hálával gondolok rá, amiért éppen nálunk és általunk
gondolta elmondani, feltárni ezt a történetet. Meggyőződésem, hogy minden színházi öntematizáció dacára ez a
darab és előadás nem csupán rólunk, színháziakról szól és nem is önmagának beszél - hanem mindenkiről és mindenkihez, aki számára fontos a kultúra, a szellem, akinek volt már alázattal szolgált igaz ügye az életben - érték,
ami megnyerhető. És elveszíthető...” - nyilatkozza az előadásról Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat
művészeti igazgatója.

Az előadás maga is a színház alázatos és láthatatlan dolgozói előtt tiszteleg. A rendező, Bocsárdi László, a
produkciót a sepsiszentgyörgyi színház ügyelőjének, Veres Editnek dedikálja, akivel több, mint három évtizede
dolgoznak együtt.
A színházban mindnyájan ugyanazt a levegőt lélegezzük be. Technikusok, színészek, nézők - mind ugyanazt a levegőt szívjuk. A súgó az, aki minden pillanatban együtt lélegzik a színészekkel. Feszülten figyeli minden rezdülésüket, és
megmenti őket, amikor a legkiszolgáltatottabbak, amikor a szövegben elakadva, pőre, halandó emberként állnak a színpadon a reflektorfényben. A súgó az, aki egy életen át a sötétben marad. Ebben az előadásban a súgó, életében először, a színpadra lép.

Az előadás szereplői: Méhes Kati, Szabó János Szilárd, Moldován Blanka, Nagy Csongor Zsolt, Orbán Zsolt,
Diószegi Attila és Budizsa Evelyn. A produkció dramaturgja Dálnoky Réka, látványtervezője Bartha József,
jelmeztervezője Szőke Zsuzsi. Fénytervezőként Bányai Tamás működött közre, a színpadi mozgásért Szabó
Franciska volt a felelős, az előadásban látható maszkot Szabó János Szilárd készítette. Az előadásban hallható zenék
szerzője Bakk-Dávid László volt.

A pénteki bemutatót követően az előadást szombaton a Diószeghy Iván bérletesek, vasárnap pedig a Nyiredi Piroska bérletesek láthatják, egyaránt 19 órai kezdettel. A bemutatóra és az azt követő előadásokra is kaphatók jegyek, de csak korlátozott számban.

Hírszerkesztő

(Fotók: Czinzel László)