Szatmárnémeti

Sokkal lassabban és figyelmesebben vezessünk!

2021.01.15 - 10:34

A megváltozott közlekedési körülményekre autónkat is, de saját magunkat még inkább fel kell készítenünk — „átprogramozni” agyunkat a téli vezetésre —, hiszen hóban, latyakban teljesen más típusú vezetéstechnika szükséges, mint a száraz, jól tapadó aszfalton. Szakemberek, de a józan ész is diktálja a téli vezetés két legfontosabb alapszabályát: sokkal lassabban és sokkal figyelmesebben! S ez nemcsak az autósokra, de a gyalogosokra és a vakmerőbb kerékpárosokra (a nem épp ideális körülmények ellenére többen is drótszamárra pattantak városon belül és kívül) is érvényes.
A szitáló ködben, sűrű hóesésben még fontosabb, hogy megfelelően lássunk ki az autóból, illetve az is, hogy bennünket jobban lássanak — elindulás előtt szánjuk rá azt a pár percet, és tisztítsuk meg teljes egészében a szélvédőt (nem csak két lyukat, vagy szélesebb sávot kaparva a jégrétegen), az oldalablakokat, de a lámpákat és jelzőket is. Sőt, az autótetőről se feledkezzünk meg, hiszen a menet közben lendületet kapó és meginduló nagyobb hómennyiség pillanatok alatt rázúdulhat a szélvédőre. Útközben pedig érdemes egy fékpróbával felmérni a tapadást — természetesen olyankor, amikor nem jönnek mögöttünk, és nem balesetveszélyes a helyszín. A gyakorlottabb sofőrök tudják, hogy az első pillantásra száraz(abb)nak tűnő útszakaszok sokkal veszélyesebbek, mint a hóval borítottak — utóbbiakon szinte automatikusan óvatosabban tapossuk a pedálokat, forgatjuk a kormány, míg a szürke aszfalt látványa hamis biztonságérzetet kelt, s a letaposott hófolt, jégréteg léte már csak akkor tudatosul, amikor megcsúszunk rajta. Nem mellékesen a 0 és +3 Celsius-fok közötti tartomány az egyik legveszélyesebb hőmérsékleti zónának minősül, mert azt gondoljuk, hogy az útviszonyok jók, de valójában a talaj hőmérséklete nulla fok alatt lehet, és ilyenkor az útfelület még mindig jeges, csak nem látjuk. A hidak, dombok, kanyarok, kereszteződések és közlekedési lámpák környéke tipikus baleseti gócpontokként említhető, mert elsőként ezek a helyek válnak jegessé, illetve csúszóssá, és még akkor is csúszósak maradnak, amikor a többi útszakaszon úgy tűnik, hogy már minden rendben van — épp ezért a téli vezetés alapszabálya: a sebességet csökkenteni, a követési távolságot növelni kell. Persze a fékezésnek is megvan a téli technikája, nem két lábbal kell a pedálra taposni, mert ezzel kipörgethetjük az autót, hanem motorfékkel s aztán lábfékkel lassítsunk! Kocsipörgéshez vezethet a kézifék hirtelen felrántása is. A téli utakon nagyobb kormánymozdulatokkal, hosszabb manőverekkel kanyarodjunk, előzzünk, és soha ne rángassuk a kormányt! Ha a kanyarban kicsúszik az autó hátulja, akkor a csúszás irányába történő gyors ellenkormányzással hozzuk egyenesbe a járművet, viszont ha az eleje hagyja el a kanyarodás ívét, akkor soha ne tekerjünk a kormányon, hanem tartva azt, kis fékezéssel oldjuk meg a problémát. Különösen kinti útszakaszon fordul gyakran elő, hogy a kerék leszalad az útszélről, főleg a hóban — ilyenkor se kaptassunk túl hirtelen vissza, mert az autó könnyen körbepördül, és átmegy a szembe sávba

Zebrák körül fokozottan óvatosan!

Bár a biztonságos téli közlekedés szabályait ugyanúgy szem előtt kell(ene) tartaniuk a gyalogosoknak is, ők talán még kevésbé figyelnek a megváltozott körülményekből adódó legfőbb veszélyre: ilyenkor többszörösére nő a féktávolság. Természetesen a gyalogátkelők környékén évszaktól függetlenül lassabban kell(ene) gurulni, s mintegy radarként figyelni arra, át akar-e menni valaki — de ha a gyalogos hirtelen lép le a járdáról/bukkan elő a parkoló autók közül/szalad át az úttesten, soha ne tapossuk a fékpedált, és rángassuk a kormányt, bármennyire azt tennénk is reflexszerűen, ezzel ugyanis csak előrecsúszik az autó. Inkább igyekezzünk kikerülni a gyalogost, a legkisebb veszélylehetőség felmérésével.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

A kereszteződés kiürítése prioritás

Vannak még kérdések a körforgalmakban való, szabályos közlekedéssel kapcsolatban.
Szatmárnémeti

Kinek van elsőbbsége a Batizi úti körforgalomban?

Új közlekedési műtárgyról van szó, nem minden autósnak egyértelmű melyek ebben a szabályok.
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun