Külföld

Sokkal humánusabb, ha nem jöhetnek be a menekülteket Orbán szerint

2016.10.21 - 17:10

Orbán Viktor Brüsszelben az Európai Unió állam- és kormányfőinek tanácskozása után számolt be a találkozón elhangzottakról.

Bejelentette, hogy sikerült megakadályozni a kötelező betelepítési kvóták elfogadását, azaz az uniós csúcson nem született Magyarország érdekeivel ellentétes döntés. Az ülés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, szerette volna teljesen levetetni azt a kérdést a napirendről, mert szerinte ebben soha nem lesz konszenzus a tagállamok között, de ezt nem sikerült elérnie, Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök nem vonja vissza a javaslatot, így patthelyzet alakult ki. A patthelyzetet feloldására a soros elnököt, Szlovákiát kérte fel. Azt is kijelentette, hogy Ukrajna megfelel az uniós vízummentesség minden feltételének, Ukrajnának mielőbb meg kell kapnia a vízummentességet. Az Európai Tanács arra kérte az Európai Bizottságot, hogy „ne fektesse” tovább az ügyet. Vannak bevándorlóbarát és nem bevándorlóbarát országok, a kérdés, hogy mindenkinek baráttá kell-e válnia, vagy megvan a joga az országoknak nem annak lenni. Eljött az idő, hogy harcosabb álláspontot foglaljunk el – mondta. Orbán szerint, sokszor kritizálják országunkat, hogy nem szolidáris, de kijelentem, hogy a magyar szolidaritás a menekültválság kapcsán abban mutatkozik meg, hogy nemcsak magunkat, hanem az egész EU-t védjük. Vannak olyan tagállamok, amiknek kötelességük lenne megvédeniük az EU államhatárait, és ezt nem teszik meg. Orbán szerint higgadt, jogi eljárásokra van szükség, de ez rendkívül nehézkes. Az lehet a megoldás, ha az unión kívül jelölnek ki a hotspotokat a menekülteknek, és akkor nincs az, hogy el kell hagyniuk az EU-t, sokkal humánusabb, ha nem engedjük be őket, erre tettem javaslatot – mondta.