Belföld

Sokan szeretnének munkahelyet váltani

A megkérdezettek 75%-a azt állítja fizetésemelésre lenne szüksége, hogy életszínvonalát az eddigi szinten tudja tartani (Fotó: bestjobs)
2023.01.14 - 10:59
Négy alkalmazottból három szeretne munkahelyet váltani idén – új állás esetén a fizetés, a munkahelyi környezet és a leterheltség a leginkább szem előtt tartott szempontok.

Érdekes dolgok derültek ki a BestJobs legfrissebb felméréséből: a romániai alkalmazottak 74%-a szeretne állást váltani 2023-ban, több mint felük azzal indokolva döntését, hogy a csapatok leépítése esetén több feladatot is el kell vállalniuk — tehát félnek a munkaterheléstől. 
A felmérésben részt vevő további 17% attól tart, hogy jelenlegi munkahelyén csökken majd jövedelme, 9% pedig azon aggódik, hogy eléri a kiégést, és ugyanennyien attól tartanak, hogy a főnökük 100%-osan fizikai jelenlétet szeretne, ezzel véget vetve a kényelmesebb home officenak.

Sokaknak fizetésemelés, másoknak a több magánélet

Ahhoz, hogy életszínvonalát 2023-ban is az eddigi szinten tudja tartani, a megkérdezettek 75%-a szerint fizetésemelésre lenne szüksége. Ugyanakkor 37%-uk több lehetőséget szeretne annak érdekében, hogy előre léphessen karrierjében, 35%-uk pedig több béren kívüli juttatásra számít.
Jelenleg a legfontosabb béren kívüli juttatások listája, amelyeket a munkavállalók szeretnének kapni a munkáltatójuktól, a több szabadságot (37%), a rugalmas beosztást (35%), az otthoni munkavégzés lehetőségét (35%), magánorvosi rendelőkhöz való előfizetését (28%), a szakosított tanfolyamokat és képzéseket (kb. 28%) és a választható magánnyugdíjat (25% felett) tartalmazza.

Idén a magánéletet és a szabadidőt is viszonylag sokan helyezik előtérbe a megkérdezettek közül: körülbelül 20%-uk több támogatást szeretne munkáltatójától a magánélet és a szakmai élet egyensúlyának biztosításához, 26%-uk nagyobb megbecsülést szeretne a munkáltatójától, több mint 15%-uk pedig rugalmas munkabeosztásra vágyik — ugyanennyien (15%) a távmunka lehetőségét is előnyben részesítik.

Magáncégnél, teljes munkaidőben

A BestJobs felmérése szerint az állásokra jelentkezők 59%-a magáncégeket részesít előnyben munkáltatóként, míg 32%-uk állami intézményben dolgozna szívesebben. A kívánt állás típusát tekintve 77%-uk teljes munkaidőben szeretne olyan munkáltatónál dolgozni, amely biztonságot nyújt számukra, míg közel 10%-uk független vállalkozó/szabadúszó szeretne lenni, így megválaszthatja, hogy mikor és kinek dolgozzon, ezáltal jobban be tudván osztani idejét.

Új álláskeresés esetén — derül ki a felmérésből — a jelöltek által megcélzott legfontosabb szempontok a fizetés (80% felett), a munkahelyi környezet (kb. 40%), a leterheltség (majdnem 22%) és a vállalat mérete és implicit módon a gazdasági válsággal szembeni ellenálló képessége (több mint 21%).

Szabó Beatrix

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Közeleg a nyár, egyre több a meghirdetett szezonális munka

Noha még csak az év negyedik hónapjában járunk, máris 25%-kal nőtt a meghirdetett szezonális munkák száma. A legtöbb állást a turisták által kiemelten látogatott városokban hirdették meg.
Belföld

Húsvéti prémium: mennyi az annyi?

A munkavállalók kevesebb mint fele számít húsvéti prémiumra – bár a húsvéti bevásárlókosár értéke meghaladja az 500 lejt, a legtöbben úgy gondolják, hogy 200 lejnél nagyobb összeget nem fognak kapni.
Belföld

Kicsivel, de alacsonyabbak az átlagfizetések mint tavaly

Az idei január átlagosan 4254 lejes nettó fizetéssel indult, ami 3,3%-kal alacsonyabb, mint 2022 decemberében — derül ki az Országos Statisztikai Intézet adataiból. A legmagasabb fizetéseket az informatikai ágazatban jegyezték – annak ellenére, hogy az átlagos fizetésszint ebben az ágazatban csökkent –, a legalacsonyabbakat pedig a vendéglátóiparban.