Behajtani tilos tábla mellett parkol egy autó, odébb egy másik. Nagykároly (új) központjában járunk, a várost átszelő egyik főút mögött lévő négyemeletes tömbházak másik oldalán.

Talán az átlagosnál is rendszeretőbb embernek mondják Raáb Jánost. Nyugdíjas ember, és érdekli a város. A közterület sorsa is érdekli. Mondja hosszasan, átgondolt érveket sorol egyre-másra: ő nem ellenségeskedni akar, de ez így tarthatatlan.

„Például itt, tőlünk balra, ahol áll az az autó, 30–40 centivel feljebb van a föld, mint ennek a lépcsőháznak a kijárata. Mert annak idején az az illető odavitte az autóját, és az ő autója ne álljon sárban, megemelte a talajt. Mikor esik az eső, itt nem lehet kimenni a lépcsőházból, előttünk áll a víz. Jöjjön el majd akkor is, fotózza le!” — mondja egy szuszra a sérelmeit. „Másik dolog: nézze meg ott, a túloldalt, ott gödrön gödör, dombon domb van. A patkányok úgy járnak ki annak a pincének az ablakán, hogy csak na. Karon fogvást közlekednek!” — mutat a szemközti panel aljára. És valóban: a falban egy levegőztető, ami talán a pincébe vezet, de egy kisebb gyerek is beleférne, onnan pár méterre egy nagy betonlap fed le egy hatalmas gödröt. Több rés is látszik, simán beleeshet egy óvatlanabb gyerek. Panaszosunk mondja, hogy ez tavaly ősz óta van így, a megyei víz- és szennyvízszolgáltató munkálatai során keletkezett. Addig ment oda panaszkodni, amíg legalább valahogy befedték a krátert.

„Mi, az itt lakók azt szeretnénk, hogy ez zöldövezet legyen” — mutat körbe. Közel van egymáshoz a két sor tömbház, középen egy járda húzódik, a tiltó tábla ellenére ott közlekednek a személygépjárművek. És az eredetileg talán virágoskertnek elképzelt területekre parkolnak az autókkal — nyilván a lakosok (egy része). „Ha nem lehet ezt itt zöldterületnek meghagyni, mert… És parkoló kell, no, akkor csináljanak parkolót, de rendesen! Ne így…” — teszi hozzá Raáb János. Mint kifejti, a parkolónak szabályosnak kell lennie, és nem ötletszerűen kialakítottnak, éppen olyannak, amilyet egy-egy ember kigondol magának. Amúgy hangsúlyozza, hogy ez egy járda, nem véletlenül kérték annak idején olyan sokszor a tiltó tábla kihelyezését. „Ceauşescu idejében nem jött itt egy autó sem. Ez egy járda. Most, emberfia, ha jön egy autó, én fel kell ugorjak a sárba, mert ő jön itt 70 kilométer/órával. Főleg ezek a fiatalok… Arról nem is beszélek, hogy éjszaka mit csinálnak.” Mint részletezi, évek óta keresi a megoldást. Mondja-mondogatja a városvezetőség tagjainak. Azok azzal vannak, hogy ez zöldövezet — és ennek megfelelően állították ki oda a tiltó táblát is.

Az ideális az lenne, ha a lakosok maguk között megegyeznének. Például arról, hogy ne parkoljanak oda, a zöldövezetre, de semmiképpen se emeljék azt meg úgy, hogy azáltal mások nem tudnak kijönni a lépcsőházukból. Raáb János egyébként nem fogadja el az ide parkolók okfejtését, miszerint azért állnak meg ott a gépjárműveikkel, mert máshol nincs parkoló. Mutat körbe-körbe, és magyarázza, hogy pár tíz méterre több megálló is van, így a hajdani főközpont helyén kialakított sportkomplexum mellett vagy szemközt, a főút másik oldalán (de az innensőn is) stb. Persze nem két-három méterre a lépcsőházajtótól… Szerinte azonban a megoldás semmiképpen sem az, hogy a lakosok egy része egész egyszerűen a zöldövezetre parkol.

A tiltó tábla nem tartalmaz „kivéve” bejegyzést, azaz például még kerékpárral is tilos oda bemenni. Kérdezzük, hogy a helyi rendőrök nem intézkednek-e erre. A lakos szerint de. Tudomása szerint tegnap is szabtak ki bírságot. „De a büntetést elküldték postán, na most, ez a postai büntetés nem tudom, hogy mennyire jó. Az az autó ott áll már legalább tíz napja” — kérdőjelezi meg a bírság hatékonyságát. Szerinte hatékonyabb lenne a gépjárművek kerekeit blokkolni. „Addig, amíg meg nem érti a tulajdonos, hogy a zöldövezeten nem szabad parkolni. A büntetésekből meg lenne pénze a hivatalnak, és rendbetenné a város ezen részét is, hátulról is” — zárta mondandóját.

Megyeri Tamás Róbert