Nagykároly

Sokakat vonzott a Tavaszi Retroparádé

2017.05.21 - 17:24

Igazi ritkaságokat, valódi autócsodákat láthatott a nagykárolyi közönség a Károlyi-kastély parkjában. A Tavaszi Retroparádéra kilátogatók szavazhattak is a legszebb négykerekűre.

Nem első alkalommal zajlott veteránautó-kiállítás Nagykárolyban, azonban idén első alkalommal új helyszínen, a lovarda előtti füves részen csodálhatták meg az autókat mindazok, akik ezt választották vasárnapi programnak.

„Igazi családi programot szerettünk volna szervezni, olyasmit, ami minden kilátogató számára tartogat kellemes kikapcsolódási lehetőséget. Ciprian Mureşanhoz és Adrian Nemeshez, a Retromobil Klub romániai szervezetének nagykárolyi vezetőihez kapcsolódik a rendezvény kezdeményezésének ötlete. Ők már évek óta szervezik a programot, viszont idén szerettük volna kissé színesíteni, ezért meghívtuk Cserey Csabát, valamint a Black River Blues Bandet, hogy koncertjükkel még hangulatosabbá tegyék az itt-tartózkodást. Nem csak egy autókiállítást szerettünk volna szervezni, hanem egy olyan eseményt, amelybe a közönség tagjait is bevonjuk. A jelenlévők szavazhattak is a legszebb autóra, hiszen a '30-as évektől egészen a '70-es évekig láthattak itt autócsodákat a kilátogatók. Jövőre szeretnénk nemzetközivé tenni ezt az eseményt, tárgyaltunk külföldi klubokkal is, Magyarországról és Szlovákiából is érkeznének meghívottak, ami tovább színesítené a kínálatot. A mostani eseményre a helyi gyűjtők mellett Nagyváradról, Nagybányáról, Kolozsvárról, Szatmárnémetiből is érkeztek kiállítók, akik elhozták az eseményre féltve őrzött járműveiket. Itt van egy 13 éves leányzó, Iocsák Natalia Ramona, aki többszörös hazai bajnok raliversenyző. Az autók mellett motorkerékpárokat is hoztak, valamint kerékpárokat, s a kapott visszajelzések alapján úgy vélem, hogy sok lehetőség van még ebben az eseményben, s nagyon remélem, a következő években tovább tudjuk még csiszolni és fejleszteni a közönség igényeinek eleget téve” — nyilatkozta lapunknak a rendezvény társszervezője, a Nagykárolyi Művelődési Központ vezetője, Szűcs József.

A rendezvény a késő délutáni órákban ért véget, s a kilátogatók magas száma és elégedettsége, a hétvége legsikeresebb eseményévé avanzsálta a Tavaszi Retroparádét.