A hazai országutakon történt halálos közlekedési balesetek negyede gyorshajtás miatt következik be, derül ki a Biztosításokat Népszerűsítő Egyesület (APPA) megrendelésére készített közvélemény-kutatás adataiból, közli a digi24.ro. A felmérés rávilágít arra, hogy az elmúlt tíz évben, 2011–2020 között a megengedett sebesség túllépése miatt következett be a halálos balesetek negyede, illetve a súlyos sérüléseket eredményező incidensek 23 százaléka.
Tízből hét sofőr véli úgy, hogy Romániában nem elégségesek a meglévő intézkedések a gyorshajtás miatt bekövetkező közlekedési balesetek visszaszorítására, mutat rá a felmérés. Érdekes, hogy a felmérésben részt vevő gépjárművezetők 60 százaléka elismeri, hogy a gyorshajtás vagy száguldás fokozott balesetveszélyt jelent, ám ezzel együtt tízből négy sofőr szinte naponta túllépi a megengedett sebességhatárt. A válaszadók megítélése szerint a leghatékonyabb eszközök a sebességhatár betartatására a jelzett, feliratozott traffipaxok (30%), illetve a nem jelzett sebességmérő eszközök (28%).
A felmérés rávilágít arra is, hogy a sofőrök leginkább lakott településen kívül (66%) lépik túl a megengedett sebességhatárt, ám a gépjárművezetők 26 százaléka helytől függetlenül megteszi, ha lehetősége van rá. A száguldozás leggyakoribb okaként (40%) a túl alacsony sebességhatárokat említették a megkérdezettek. Arra a kérdésre, hogy milyen hatással lenne a közlekedésbiztonságra a jelöletlen radarok betiltása, a válaszadók 43 százaléka azt válaszolta, hogy negatív hozadéka lenne, 53 százalékuk pedig nem szeretné ezek betiltását. Egy európai szintű vizsgálat is azt támasztja alá, hogy a traffipaxoknak pozitív hatásuk van a gyorshajtás miatt bekövetkező közúti balesetek visszaszorításában.
Sógor Beáta