Vidék

Sok pénzébe kerül Érkávás községnek is a pályázatok előkészítése

A népességfogyás Érkávás községet sem kerüli el, sokan külföldre költöznek (Fotók: a szerző felvételei)
2023.02.09 - 10:02
Aszfaltozás, épületrehabilitáció: ezek az idei tervek az érkávási önkormányzat számára. A Saligny-program jóvoltából 12 750 000 lejt költhetnek községi utak felújítására.

Amennyiben minden a tervek szerint halad, a pályázat befejeztével Gencsen és Érkáváson kilencven százalékban aszfaltozott utak futnak majd, tudtuk meg Nagy Barna alpolgármestertől. Az elöljáró arról is beszélt, hogy a kivitelezés alatt álló ivóvízhálózat-kiépítés miatt felásott utcák is új aszfaltréteget kapnak. „Az ivóvízhálózat kiépítését idén novemberig kell befejeznie a kivitelezőnek. A kisebb utcák már elkészültek, így azokban nyugodt szívvel lehet aszfaltozási munkálatokat végezni. Sikerült összehangolni a két munkálatot” – részletezte az alpolgármester. Aki szerinkifejtette azt is: amennyiben a közeljövőben kanalizálási munkálatokra is sor kerülne, nem kell majd a lakosságnak a frissen leöntött aszfalt miatt aggódnia, ugyanis eléggé szélesek az utcák ahhoz, hogy a szennyvízelvezető csöveket is komolyabb aszfaltrongálás nélkül le lehessen fektetni. Ha kell is, minimális beavatkozás szükségeltetik majd. Egyébiránt a szennyvízhálózat kiépítésére el is készült a szükséges előtanulmány, de egyelőre csak aszfaltozásra sikerült pályázati pénzeket szerezni. A most tervezett aszfaltozási munkálatok során a községközpont és Gencs mellett két kisebb faluban is dolgoznak majd. Érhatvanban egy fontosabb utca, és az Illédre (Ghileşti) vezető út, amely községi besorolású, szintén új járófelületet fog kapni. Az utóbbi egy év alatt annyira megdrágultak az alapanyagok, hogy közel megnégyszereződött az aszfaltozás költsége is, így mint minden községvezetésnek, az érkávásinak is mérlegelnie kell, melyek azok a fontosabb szakaszok, amelyeket felújíttat.

Elektromos buszt nyertek

Az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretén belül elektromos kisbuszt és töltőállomást sikerült pályáznia Érkávás önkormányzatának Mezőteremmel és Csomaközzel közösen. A tervek szerint a községek között tematikus kirándulásokat fognak majd szervezni az új személyszállító eszközökkel. Emellett szintén a környezettudatosság elve mentén sikerül majd energiahatékonyság szempontjából felújítani három községbeli középület: gencsi iskola, amelynek a tavaly sikerült kicserélni a tetőszerkezetét, a gencsi óvoda és az érkávási óvoda újul meg ilyen téren — ez azt jelenti, hogy a tetőkre napelemek kerülnek, valamint energiatakarékos világítást és fűtésrendszert fognak beszerelni az ingatlanokba.
A mezőpetri székhelyű, Dél-Nyugat Szatmári Helyi Akciócsoporttal (GAL) partnerségben négyszáz széket sikerül beszerezniük az érkávásiaknak, amelyek kultúrotthonokba kerülnek majd.
Az idei érkávási költségvetésből elég jelentős összeget kellett a helyi tanácsnak a pályázatok kivitelezésének előkészítésére elkülönítenie. A tervezés, a különböző papírmunkák igen sokba kerülnek. „Több mint 600 ezer lejt kell ezekre a tételekre fordítanunk, amely az összbüdzsé jelentős részét teszi ki” – fogalmazott Nagy Barna.

hirek/2023/februar/gencs2-2.jpg

A kisebb településekről sem feledkeznek meg

A község saját forrásaiból elkezdi még az idén Kávásitanyán (Răduleşti) a helyi, új kultúrház építését. Az alapokat biztosan leöntik már ebben az évben az alig száz lakost számláló, Érkávás községközponthoz beosztott településen. Az egykori iskolaépület, amely több mint százesztendős volt, a közelmúltban összedőlt, így arra a telekre húzzák majd fel az új kultúrotthont. Iskola egyébiránt magyar nyelven Gencsen, román tannyelven pedig Érkáváson működik. Az önkormányzat olyan pályázati csomagot készít elő, amely lehetővé teszi a tanintézmények didaktikai eszközökkel való felszerelését. Érkáváson az idén fejezik be az iskola teljes felújítását, addig az óvoda épületén osztoznak az iskolások és a kicsik is. Jelenleg a belsőépítészeti munkálatokat végzik, villanyvezetékeket cserélnek. A többi beosztott településről két iskolabusz szállítja a diákokat. Érhatvanban a közeljövőben temetőbeli ravatalozót fognak építeni, a munkálatok kivitelezéséhez elengedhetetlen papírokat most készítik elő.
Érkávás község a legfrissebb népszámlálási adatok tükrében hozzávetőlegesen közel százharminc fővel kevesebb lakossal rendelkezik, mint egy évtizeddel korábban. Nagyon sokan dolgoznak külföldön, és idővel mindenki a családot is elköltözteti. Jelentős számú gencsi él például Svédországban. Az alpolgármester elmondása alapján nagyon sok a kisebb falvakban az egyedül élő, idős személy. Az ő megsegítésükre, életük könnyebbé tételére otthoni beteggondozói szolgálatot alakítottak ki: négy munkakönyves ápoló járja a falvakat, és segíti az ott élő időseket.

Végh Balázs