Belföld

Sok orvos vándorolt ki

2017.03.07 - 09:00

2009–2015 között több mint 14 ezer orvos és 28 ezer egészségügyi asszisztens hagyta el Romániát — mondta el az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Viorel Huşanu, a Sanitas szakszervezet bukaresti elnöke.

Romániában jelenleg körülbelül 14 000 orvos dolgozik, tehát nagyjából ugyanannyi, mint amennyi 2009–2015 között elhagyta az országot — tudatta a szakszervezeti elnök. „Az a legsúlyosabb, hogy egyesek teljesen más szakmában helyezkedtek el. Tehát miután a román állam egy vagyont költött rájuk, hogy orvossá képezze őket, ezek az emberek most pincérekként, beteggondozókként és ki tudja, még milyen munkakörben dolgoznak. A legjobbakat persze alkalmazzák az egészségügyi rendszerben, de a többiek más területen vállalnak munkát” — állítja a szakszervezeti vezető. 2015 után ez a folyamat némiképpen lelassult, részben azért, mert az elmúlt két évben a belföldi viszonyok is javultak, részben pedig azért, mert már külföldön sem annyira vonzók a szabad munkahelyek — véli Huşanu. Véleménye szerint a rendszer elpolitizálása képezi az egyik legnagyobb problémát az egészségügyben.